Küzdősportok

Solic megküzdhet az ukrán WBC-világbajnok Vitalij Klicskóval

A nehézsúlyú világbajnok Vitalij Klicsko kihívási joga volt a tét pénteken Odlanier Solis és Ray Austin Miamiban megrendezett összecsapásán, amely Austin diszkvalifikálásával fejeződött be a tízedik menetben.
A nagy tehetségnek tartott, de kondícióban jelentős hiányosságokkal küzdő, korábbi olimpiai bajnok Solis kezdte jobban a meccset, ahogyan azt várni lehetett. Gyors kombinációival rendre megelőzte Austint, aki az ötödik menetben padlóra is került. Ezt követően mindkét öklöző fáradni látszott. A tízedik menettel váratlanul vége szakadt a találkozónak, ugyanis Solis egy kombinációval megfogta ellenfelét, aki a köteleknél fogásba menekült, majd megpróbálta kilökni riválisát a szorítóból. Ekkor Tommy Kimmons bíró igyekezett szétválasztani a két bokszolót, azonban az "állj!" vezényszó, és egyes híradások szerint a gongszó után Austin megütötte Solist, amiért a mérkőzésvezető azonnal diszkvalifikálta az amerikait.
Ezzel a furcsa győzelemmel a harmincéves, tizenhét hivatásos összecsapást követően is hibátlan mérleggel rendelkező Solis jogot nyert arra, hogy kihívja az  ukrán WBC-világbajnok Vitalij Klicskót. A meccsre akár már 2011 elején sor kerülhet.
 
(Forrás:profiboksz.hu)