Slot újabb játékosra tette ki az „Eladó” táblát

A bajnoki cím megszerzése óta talán már a Liverpool szurkolók is többet nézik az átigazolási híreket a megszokottnál. Nem véletlenül, hiszen mindenki tudja komoly átalakítás következik nyáron a keretben
Ennek egyik áldozata pedig Konsztandínosz Cimíkasz lesz, Arne Slot döntése alapján.
A Football Insider forrási szerint ugyanis hiába szolgálja immár közel öt éve a klubot a görög balhátvéd, ez lesz az utolsó szezonja Liverpoolban.
Slot úgy döntött, hogy tőle is megválnak a nyáron, hogy újabb játékosok érkezhessenek.
A 28 éves görög válogatott rendszeresen helyettesítette Andy Robertsont ebben az idényben. Összesen 28 meccsen közel 1600 percet játszott a szezonban, két gólpasszt adva.
Azonban Cimíkasz sorsa is megpecsételődött az Anfielden, annak ellenére, hogy még két éve van hátra a szerződéséből.
Cimíkasz tehát távozhat, sőt a Liverpool azt reméli, hogy némi bevételre is szert tehet az értékesítéséből.
A mértékadó portálok szerint 20 millió euró lehet a vételára. Bár kétséges, hogy ennyit kapnak-e érte, ha mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy létszám feletti a klubban.
Ez alapján nyílvánvaló, hogy a Liverpool mindenképpen egy új balhátvédet igazol. De eszerint Robertson marad és ő kap majd posztriválist. Erre pedig jelen pillanatban továbbra is Kerkez Milosnak van a legnagyobb esélye.
Cimíkasz 2020-ban érkezett anno az Olympiakosztól érkezett. Öt éve alatt összesen 114 alkalommal lépett pályára a Liverpool színeiben. Nyert FA Cupot, Ligakupát, és Premier League-et is. Még ha nem is volt alapember a csapatban.
Most viszont már keresheti az újabb csapatát.