Kép forrása: FC Liverpool

A Liverpool az ázsiai előszezoni túrája első meccsén vereséget szenvedett az AC Milan ellen. Azonban a holland menedzser összeségében így is elégedett volt.

Az első komoly ellenféllel szemben tehát 4-2-re kikapott a Liverpool, de az AC Milan elleni vereség után Slot úgy érzi, hogy minden ott van, ahol lennie kell.

Nem hiszem, hogy aggódnunk kellene.”

Nyilatkozta a Liverpool trénere a hongkongi találkozó lefújása után.

„Láttam néhány jó dolgot, de bizonyos területeken nekünk is fejlődnünk kell. Ma túl sokat kontráztunk, de ez valószínűleg azzal is összefügg, hogy hét tapasztalt játékost kihagytunk. Miközben 20 játékosnak akartunk játékidőt adni. Ennek eredményeként túl sokan nem voltak a saját posztjukon. Ezért néha túl nyitottak voltunk.”

Joe Gomez sérülése miatt már hazautazott, így a csapatnak mindössze két tapasztalt középhátvédje maradt. De Slot szerint ez korántsem aggasztó.

„Ryan Gravenberch megmutatta már, hogy képes játszani ezen a poszton. Wata Endo is játszhat ott. Tehát van elég lehetőségünk. De az igaz, hogy Jarell Quansah távozott, és még nem pótoltuk.”

Luis Díaz és Darwin Nunez helyzete is kérdéses. Így a találgatások továbbra is aktuálisak velük kapcsolatban.

„Lucho körül sok pletyka kering mostanában. Ebbe nem akarok belemenni. Nagyon jó az edzésmunkája, de úgy döntöttünk, hogy egyelőre nem játszatjuk. Darwin sérült volt, szóval nem kockáztattunk. Ebben a helyzetben úgy gondoltuk, okosabb, ha nem játszanak”

A „Díaz el akarja-e klubot?”- kérdés elől Slot kitért.

„Erről őt kellene megkérdezni, nem engem.”

Az átigazolási időszakban végzett munkájáról, viszont már beszélt a holland mester.

„Azt hiszem már mondtam, hogy nagyon elégedett vagyok a keretünkkel. Fejlődnünk kell az új célokhoz és ehhez megpróbáltunk új energiákat hozni. Azt hiszem, a játékosok, akiket hoztunk, már megmutatták a néhány közös edzésünkön és a lejátszott meccseken, hogy mire képesek. Most várjuk meg, hogyan fogja ezt Hugo Ekitike is megtenni. Nagyon elégedett vagyok azzal, amit eddig elértünk, de örülök, hogy megtartottuk azokat a játékosokat, akikkel tavaly hosszabbítottunk.”

Folytatás szerdán a Yokohama ellen már Japánban.