„Az ilyen helyzetekre mondom mindig azt a játékosainknak, hogy vannak időszakok, amikor támadásban nem éles az ember, valami oknál fogva semmi sem jön össze. Ha ilyen szituáció adódik támadásban, akkor a védekezés az, amihez mindig minden csapatnak vissza kell nyúlnia. A védekezés nem forma kérdése! Kiskorom óta ezt hallottam az edzőimtől, és hiszem is, hogy a védekezés nem perpillanatnyi formától függ, hanem ha az embernek van szíve és lelke, akkor mindig fel tud arra készülni, hogy jól védekezzen.” Siti arra is rávilágított, hogy talán tudat alatt előre elkönyvelték a fehérvári játékosok, hogy a Fradi jobb náluk. „Nagyon mérgesítő, hogy nem éreztem a csapatunkban a tüzet, a keménységet; még csak nem is „fájt“ ez a meccs a Fradinak! Evidenciaként elfogadtuk, hogy a Fradi jobb nálunk, hogy van nekik x számú válogatott emberük, hogy létezik a sokat emlegetett Fradiszív – utólag úgy tűnik, tudat alatt előre legyártottuk magunknak, hogy nem sok keresnivalónk van.” Az egykori kiváló játékos szerint kemény munka kell ahhoz, hogy kijöjjenek a gödörből. „A játékosoknak hitelesen, nem csak a felszínen kell tudni mondaniuk és kimutatniuk, hogy ezt gyorsan elfeledjük, és feldolgozzuk azt, amit a magunk javára tudunk fordítani. Nem következhet be az, hogy két rossz döntés után megint elbizonytalanodunk! Ez egy nagyon komoly erőfeladat a fejnek, a léleknek és a szívnek!” Siti tud konkrét példával is szolgálni a nagyarányú vereségre, amiből véleménye szerint mindig lehet tanulni.
„Annak idején – még aktív játékos koromban – mintegy húsz góllal kaptunk ki Norvégia válogatottjától, a Grini, Leganger fémjelezte csapat ellen Norvégiában egy vb-n. 4000 néző előtt játszva megaláztak minket. Nekünk semmi sem sikerült, mindig lemaradt valaki, az összes kipattanó hozzájuk került; támadásban nyögvenyelősek voltunk, ha nagy nehezen sikerült kialakítanunk egy helyzetet, azt belebombáztuk Legangerbe. Ehhez még társult a skandinávoktól megszokott diadalittas ünneplés magasba emelt kézzel minden egyes gól után – hihetetlenül megalázó, iszonyatosan demoralizáló volt. Ilyenkor az ember legszívesebben abbahagyná, de mégis megy tovább, mert szereti a kézilabdát, és a sportembernek nagyobb tartása van annál, mint hogy feladja.”
(Forrás: cornexikezilabda.hu)
