Sir Jim Ratcliffe sokat sejtetően értékelte Michael Carrick munkáját
A Manchester United társtulajdonosát a Kínai Nagydíjon kapta mikrofonvégre a Sky Sports riportere, a villáminterjú témája természetesen a csapat teljesítménye volt
Így mi más lehetett volna a kérdés Sir Jim Ratcliffe-hez, mint az, hogy mennyire elégedett ideiglenes menedzserrel? Michael Carrick kapcsán az elismerő szavak elhangzottak, de a jövőjéről taktikusan nem nyilatkozott a társtulaj.
A 44 éves Carrick, a United korábbi középpályása, Ruben Amorim januári menesztése után érkezett. Eddig mindössze egy vereséget szenvedett el a csapattal, miközben a United előre lépett a Bajnokok Ligája indulást érő helyekre. Jelenleg a harmadik.
A csapat vele nyolc mérkőzésből hatot megnyert és ebben az időszakban több pontot szerzett, mint bármely más Premier League-gárda, beleértve a listavezető Arsenalt is.
Sir Jim Ratcliffe kinevezése óta először beszélt nyilvánosan Carrickről, amikor a Sky Sports Newsnak azt mondta:
Kiváló munkát végez, igen, abszolút.”
A csapat „feltámadása” oda vezetett, hogy fontolóra vették Carrick állandósítását a következő szezonra. Azonban hiába a jó szereplés, erre a kérdésre Sir Jim Ratcliffe nem volt hajlandó választ adni.
„Egyértelműen gondolkodunk ezen, ahogy a Bajnokok Ligája-kvalifikáción is, de még hét vagy nyolc mérkőzés van hátra, szóval még van egy kis idő” – mondta a tulajdonos.
Persze ha sikerül a Manchester Unitedet a BL-be vezetni az megerősíti az érveket amellett, hogy Carrick maradjon.
De Ratcliffe most nem akar elharmarkodott döntést hozni.
Hiszen korábban előbb új szerződést kötött Erik ten Haggal, majd a következő szezon kezdete után kevesebb mint három hónappal menesztette.
Amorimról pedig még októberben azt nyilatkozta, hogy reméli, három évet adhat a portugál edzőnek, hogy bebizonyítsa, ő a megfelelő ember az Old Traffordon. Azonban őt is kirúgták januárban, mindössze 14 hónap után.
Hogyha sikerülne kiharcolni a BL-indulást az hatalmas anyagi lépés is lenne a klubnak. Hiszen utoljára 2022-23-as szezonban elért harmadik hely után volt ott a klub a legrangosabb európai sorozatban.