Sinner olyan bravúrt ért el, amire eddig csak Djokovic volt képes
A világelső Jannik Sinner továbbra is megállíthatatlan: a madridi tenisztorna nyolcaddöntőjében két szettben búcsúztatta a brit Cameron Norrie-t.
Az olasz klasszis sorozatban negyedik ATP Masters 1000-es trófeájára hajt, Norrie feletti 6:2, 7:5-ös sikerével pedig immár 20 mérkőzés óta veretlen.
Az Indian Wells-ben, Miamiban és Monte-Carlóban is diadalmaskodó Sinner ezzel beállította eddigi legjobb madridi eredményét, hiszen korábban csak egyszer, 2024-ben jutott el a negyeddöntőig. A 24 éves játékosra a következő körben a cseh Vit Kopriva vagy a 19 éves, madridi születésű Rafael Jodar vár.
Bár a 30 éves Norrie magabiztosan, egy semmire nyert adogatójátékkal kezdett, a lendülete hamar elfogyott: Sinner kétszer is breakelt, és 6:2-vel besöpörte az első szettet.
A második játszmában 2:2-ig fej-fej mellett haladtak. Az ötödik játékban Norrie – miután hárított egy breaklabdát – egy váratlan alulról elvégzett szervával próbálta megzavarni ellenfelét, ám a labda a hálóban kötött ki. Az olasz végül hozta a gémet, de Norrie nem adta fel, és hét egymást követő pontot nyerve visszajött a meccsbe.
5:5-nél a brit ranglista-vezető még hárított két breaklabdát, ám végül elveszítette az adogatását.
Sinner gond nélkül szerválta ki a mérkőzést, amivel sporttörténelmet írt: Novak Djokovic (2011, 2015) után ő lett a második játékos, aki megnyerte a szezon első 20 Masters 1000-es mérkőzését.
„Jól ismerjük egymást, sokat edzettünk együtt a legutóbbi tornán, így tudtuk, mire számíthatunk” – mondta a négyszeres Grand Slam-győztes Sinner ellenfeléről.
A Sky Sportsnak nyilatkozva hozzátette: „Ez a borítás teljesen más, mint a többi, nehéz kiismerni, és néha az az érzése az embernek, hogy nem is tudja a legjobbját nyújtani. Nagyon örülök, hogy ismét ott vagyok a legjobb nyolc között, sokat jelent ez nekem ezen a tornán.”
A negyeddöntős ellenfél kiléte kedd este dől el, Sinner azonban a győzelem ellenére kritikával illette a szervezést, miután a helyi idő szerint szokatlanul korán, délelőtt 11-kor kellett pályára lépnie.
Sinner d. Cam Norrie 6-2 7-5 in Madrid
What a performance from Jannik… again.
He’s now won 25 consecutive matches in Masters events.
Into his 22nd Masters quarterfinal at just 24 years of age.
He’s also won 50 of the last 52 sets he’s played in Masters events.
In other… pic.twitter.com/9AH1TaN3tE
— The Tennis Letter (@TheTennisLetter) April 28, 2026
„Jodar vasárnap nagyon későn fejezte be a meccsét. Úgy gondolom, változtatni kellene a menetrenden. Este nyolckor pályára lépni túl késő, még akkor is, ha van közte egy szabadnap. Ha hajnali fél kettőkor végzel, még enned kell, kezelésekre járni… nagyon elcsúszik az idő. Próbálunk alkalmazkodni, testben és lélekben is” – nyilatkozta a világelső.