Sinner: Nem kapjuk meg a tiszteletet, amit érdemelnénk
Jannik Sinner szerint „nehéz megmondani”, hogy sor kerül-e valaha bojkottálásra egy Grand Slam-tornán a pénzdíjak miatt, de az olasz klasszis kijelentette: a játékosokkal nem bánnak kellő tisztelettel.
A női világelső, Arina Szabalenka még messzebbre ment: szerinte a játékosok „egy ponton” bojkottálni fognak egyet a nagy tornák közül. A top 10-es versenyzők magasabb részesedést követelnek a négy Grand Slam bevételéből, emellett juttatásokat és nagyobb beleszólást szeretnének például a versenynaptár kialakításába – derül ki a BBC Sport cikkéből.
„Ez inkább a tiszteletről szól” – mondta Sinner Rómában, ahol sorozatban a hatodik Masters 1000-es trófeájáért száll harcba. „Szerintem sokkal többet adunk, mint amennyit visszakapunk. És ez nem csak a sztárokra vonatkozik, hanem minden játékosra, férfiakra és nőkre egyaránt.”
„A férfi és női top 10 közösen írt egy levelet. Nem szép dolog, hogy egy év elteltével még csak közel sem járunk a megállapodáshoz. Más sportágakban, ha az élsportolók ilyen kaliberű levelet küldenek, meggyőződésem, hogy 48 órán belül nemcsak választ kapnak, hanem egy asztalhoz is ülnek velük. Természetesen a pénz is téma, de a legfontosabb a tisztelet, amit mi egyszerűen nem érezni” – tette hozzá az olasz világelső.
“It’s about respect.”
World No. 1 Jannik Sinner joins in on the conversation regarding a potential boycott ⤵️ pic.twitter.com/ZqpRbg0Gfm
— Tennis Channel (@TennisChannel) May 7, 2026
A 24-szeres Grand Slam-győztes Novak Djokovic is beszállt a vitába: „A játékosok tudják, hogy az én támogatásomra mindig számíthatnak. Örülök, hogy egyre többet beszélünk erről. Szükség is van rá, mert a játékosok pozíciója nem ott van, ahol lennie kellene a Slam-tornák és a tour-vezetőség viszonyában.”
Hol akadt el a párbeszéd?
Bár történtek egyeztetések, a játékosok nem jutottak előrébb a juttatások kérdésében, márciusban pedig visszautasítottak egy találkozót Indian Wellsben, ahol egy Grand Slam-játékostanács létrehozásáról tárgyaltak volna. A tornaigazgatók keze is meg van kötve: a PTPA (Djokovic által alapított érdekvédelmi szervezet, amiből a szerb klasszis mára kilépett) „monopolhelyzettel való visszaélés” miatt indított pere korlátozza, miről tárgyalhatnak egymás között vagy a sportolókkal.
Sinner csalódottságának adott hangot a Roland Garros által ajánlott 9,5%-os pénzdíj-emelés miatt. A játékosok szerint a teljes összegnek a torna bevételének legalább 22%-át kellene kitennie.
„Pár héten belül kiderül a wimbledoni pénzdíj is, reméljük, jobb lesz. Aztán jön a US Open. Megértem a bojkottal fenyegetőzőket, mert valahol el kell kezdeni. Ez az áldatlan állapot már túl régóta tart” – tette hozzá az olasz, bár azt nem jelentette ki határozottan, hogy ő maga is sztrájkba lépne.
Működik-e a bojkott?
A női világranglista negyedik Coco Gauff is támogatná az akciót, „ha mindenki egységesen és együttműködve lépne fel”. A tenisz történetében volt már példa hasonlóra:
- 1973: 81 férfi játékos (köztük a címvédő Stan Smith) bojkottálta Wimbledont Nikola Pilic felfüggesztése miatt. Akkor 29 selejtezős és 50 „lucky loser” alkotta a főtáblát.
- 2004: Az ATP már fenyegetőzött wimbledoni bojkotttal a bevételek elosztása miatt.
- 2006: A női játékosok fontolgatták a sztrájkot a pénzdíjak egyenlőtlensége miatt.
Gauff példaként a női kosárlabda-ligát, a WNBA-t hozta fel, ahol a játékosok 17 hónapig nem tárgyaltak az új kollektív szerződésről, amíg ki nem harcolták a fizetésemelést és a liga bevételeinek 20%-át.