Nemzetközi labdarúgás

Simeone kirohant a teremből, az újságíró kérdésének hallatán – videó

Az Atlético Madrid edzője, Diego Simeone kirohant a Bajnokok Ligája negyeddöntőjét követő sajtótájékoztatóról, amikor meghallotta az egyik újságíró kérdését.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Atlético Madrid kiesett a BL-ből, miután hazai pályán döntetlent játszott a Manchester Cityvel, amely így 1-0-s összesítéssel jutott tovább. Diego Simeonénak ráadásul nem csak emiatt fájhatott a feje. Játékosát Felipét piros lappal büntették, míg az együttes több tagja verekedésbe keveredett, a balhé pedig a záró sípszó után is folytatódott.

Ezek után a vezetőedző érthető módon nem volt túl boldog amikor leült interjút adni, az egyik kérdésre adott reakciójára azonban talán senki nem számított.

A másik madridi együttes, a Real Madrid a liga előző játéknapján bejutott a legjobb négy közé, ahol az Atléticót kiejtő Manchester City lesz az ellenfele. Ezen felbuzdulva az egyik újságíró az alábbi kérdést fogalmazta meg:

„Nagy pofátlanság lenne, ha megkérdezném, tud-e tanácsot adni a Real Madridnak a City legyőzéséhez?"


A kérdés hallatán Simeone dühösen felállt, majd elhagyta a szobát, előtte azonban azt morogta, ezt sohasem merném megtenni.

Forrás: sportbible.com

Borítókép: GettyImages