Konferencia LigaMagyar fociNemzetközi labdarúgás

Simán kikapott a Paks a Zsitomir ellen a Konferencia-ligában

Kép forrása: Paksi FC

A Paksi FC 3-0-ás vereséget szenvedett az ukrán Polisszja Zsitomirtól a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén, csütörtök este Eperjesen.

Teljes mértékben ukrán-magyar párharcot hozott a meccs első 78 perce. Hiszen a Polisszja Zsitomir kezdőcsapatában kizárólag ukrán játékosok szerepeltek. A Paks pedig hagyományosan csak magyar futballistákat foglalkoztat.

Az első félidőben a házigazdák játszottak némi fölényben, ez a labdabirtoklás arányán és a gólhelyzetek számán is meglátszott.

Ami a tolnaiak lehetőségeit illeti. A tizedik percben Tóth Barna veszélyeztetett, a 32. percben pedig Windecker József lőtt középről, a tizenhatos vonaláról a kapufa mellé.

Kovácsik Ádámnak többször is bravúrt kellett bemutatnia a kapuban, a legnagyobbat a 38. percben.

Három perccel később már ő is tehetetlen volt, amikor egy ukrán támadás során a paksiak háromszor is nagyot hibáztak védekezésben, ezt kihasználva Krusinszkij lapos beadását Andrijevszkij hat méterről, középről a hálóba passzolta.

Az első félidő hosszabbításában Lednev szabadrúgása után is hibázott a paksi védelem. Beszkorovajnij pedig könnyedén a kapuba fejelt.

A második felvonás elején a csereként beállt Osváth Attila veszélyeztetett.

Majd az 58. percben Krusinszkij egy mozdulattal két magyar védőt is kicselezett, pontos passzát pedig Lednev lőtte tíz méterről a hálóba.

A 67. percben Lednev révén ismét a Zsitomirnak volt ziccere.

Majd a 79. percben Hahn János tíz méterről az ukrán kapusba lőtt.

Négy perccel később egy rövidre sikerült ukrán felszabadítás után Vécsei Bálint a tizenhatos vonaláról laposan a hálóba lőtt. De a játékvezető nem adta meg a gólt, mert az akció elején szabálytalanság történt.

A Zsitomir nyolc, a Paks csupán két alkalommal találta el ellenfele kapuját.

A párharc visszavágóját egy hét múlva, 19 órától rendezik. 

A továbbjutóra az olasz ACF Fiorentina vár a selejtező negyedik körében, amelynek tétje a főtáblára kerülés.

Konferencia-liga-selejtező, 3. forduló, első mérkőzés:

Polisszja Zsitomir (ukrán)-Paksi FC 3-0 (2-0)

Eperjes, v.: Joakim Östling (svéd)

gólszerzők: Andrijevszkij (41.), Beszkorovajnij (45+1.), Lednev (58.)

sárga lap: Szarapij (26.), Krusinszkij (49.), illetve Kinyik (95.)

piros lap: Mihajlicsenko (92.)