Megszakadt a Budapest Honvéd nyolc mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozata a labdarúgó OTP Bank Ligában, miután a kispesti gárda a 15. forduló szerdai játéknapján 5-1-re felülmúlta a Diósgyőrt.

A jó iramú első félidőben a Honvéd irányította a játékot, a rivális letámadásaitól sem jött zavarba, és a felvonás közepén hat perc alatt kétgólos előnyre váltotta addig meddő mezőnyfölényét: Gazdag fejjel talált be, majd ő kényszerítőzött Zsótérral, utóbbi pedig laposan lőtte ki a hosszú sarkot. A Diósgyőr semmilyen támadójátékot nem tudott bemutatni, így Tujvel kapujára sem jelentett veszélyt.

A szünetben kettőt cseréltek a vendégek, akik agresszívabb játékkal kezdték a második félidőt, és már az 51. percben – Grozav révén – szépítettek. A diósgyőriek támadásban is maradtak, de a 63. percben szöglet után Szendrei fejesével visszaállította a kétgólos különbséget az addig jobbára bekkelő kispesti gárda, amely a 71. percben kontra végén Gazdag újabb találatával már 4-1-re meglépett.

Szétesett a vendégcsapat, Lovric pedig a 75. percben növelte a hazaiak előnyét, végleg eldöntve ezzel az összecsapást.

A bajnoki idényben harmadik győzelmét aratta a Honvéd, pályaválasztóként nyolcadik fellépésén az elsőt. A DVTK vendégként továbbra is pont nélkül áll a bajnoki szezonban, miután idegenben hetedszer maradt alul.

OTP Bank Liga, 15. forduló:

Budapest Honvéd FC-Diósgyőri VTK 5-1 (2-0)
gólszerzők: Gazdag (24., 71.), Zsótér (30.), Szendrei (63.), Lovric (75.), illetve Grozav (51.)
sárga lap: Balogh N. (81.), illetve Vági (34.), Karan (45.)

Borítókép: honvedfc.hu

Sport365.hu – Komoly gondok Diósgyőrben! Távozhat a tulajdonos

Úgy tudjuk, hogy Leisztinger Tamás kiszáll a diósgyőri labdarúgásból és eladja klubot működtető gazdasági társaságot. A kiesés ellen küzdő DVTK-nak hamarosan két vállalkozás lehet az új tulajdonosa és egy világcég érkezik fő támogatónak.