Kosárlabda

Sima szolnoki vereség a csoportelsőtől az EuroChallenge Kupában

 ""

Az F csoportban két győzelemmel és egy vereséggel álló szolnokiak – akik áprilisban a debreceni Eurochallenge-négyes döntő utolsó helyén végeztek – az első fordulóban 87-70-re kikaptak Oldenburgban, és a hazai meccs sem ígért sok jót a magyaroknak.

A veretlen vendégek rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést, és már a nyitónegyedben 10 ponttal elhúztak. A házigazdáknál csak Brandon Gay jeleskedett, a félidőben 27-45 volt az állás.

Az idén az NB I helyett az Adria Ligában szereplő magyar bajnok és kupagyőztes dobóformája a fordulás után valamelyest javult, ekkor a nyáron érkezett irányító, Simon Balázs is belelendült, az utolsó játékrész 48-59-ről indult. A hajrában ismét az észak-németek voltak jobbak, így Pór Péter tanítványai elszenvedték második vereségüket az EK-ban.

A százszázalékos Oldenburg már biztosan csoportelső, a második – még továbbjutást jelentő – helyért még mindkét magyar együttes versenyben van.

A szolnokiak egy hét múlva a Körmendet fogadják.

KOSÁRLABDA
EuroChallenge, F csoport, 4. forduló:

Szolnoki Olaj-Oldenburg (német) 67-85 (13-24, 14-21, 21-14, 19-26)

a magyar csapat legjobb dobói: Gay 12, Simon 10, Kalve 9, Horváth A. 9

A csoport korábbi mérkőzésén:
Körmend-Timisoara (román) 97-86

Az állás: 1. Oldenburg 8 pont, 2. Szolnok 6, 3. Timisoara 5 (308-339), 4. Körmend 5 (318-352)