Nemzetközi labdarúgás

Sikerült langyos pocsolyává varázsolni Európa legrangosabb futballeseményét

Szeptember elején egy ország lázadt fel a magyar labdarúgás újabb arculcsapása után (Észak-Írország elleni vereség). A kínos zakó után egy kérdés fogalmazódott meg bennünk, mely mára megérett arra, hogy feltegyük.

""

Mit tennénk, ha holland, német vagy spanyol drukkerek lennénk?

Az említett három nemzeti válogatott csúfos vereségeket szenvedett az elmúlt napokban. Izland, Lengyelország és Szlovákia világverő jött, látott, nyert típusú csapata tréfálta meg a világsztárokkal felálló topválogatottakat. Ilyen persze mindig is volt és mindig is lesz, mivel a futball az "egyetlen" olyan sportág, melyben bármi megtörténhet. De ide sorolhatnánk a vergődő Olaszországot is, mely gyötrelmes, kínkeserves mérkőzéseken győzte le soros ellenfeleit, Azerbajdzsánt és Máltát. Utóbbival nekünk is meggyűlt már a bajunk, mondjuk Détári volt a szövetségi kapitányunk. Te jó ég, Détári. A Détári okozta sokkos emlékek felelevenítése után térjünk vissza a tárgyra. Két újabb kérdés fogalmazódott meg bennünk.

""

Gylfi Sigurdsson kétszer volt eredményes Hollandia ellen (fotó: UEFA)

Fantasztikus fejlődésen megy keresztül az európai labdarúgás

vagy

az európai topválogatottak pont telibesz…ják a selejtezőket?

Válaszolunk: nem és igen! Nem megy végbe fantasztikus fejlődés az európai futball térképén, mert katasztrofálisan nézhetetlen volt az Izland – Hollandia mérkőzés és a Málta – Olaszország találkozó is. Előrelépésről tehát nem beszélhetünk. És igen, az európai topválogatottak pont telibesz…ják az eb-selejtezőket. Az ok egyszerú: a csoportokat nem kell megnyerni ahhoz, hogy ott legyenek két év múlva a franciaországi kontinenstorna döntőjében. A második hely bőven elegendő lesz hozzá, sőt harmadik helyen továbbjutva, pótselejtezőt játszva még könnyebben kijuthatnak a döntőre. A félgőzzel lehozott meccseket az UEFA reformjának köszönhetjük, ahogyan majd a 2016-os hígfos-hugymeleg Eb-döntőt is.

""

Michel Platini (fotó: UEFA)

Michel Platini belenyúlt

Az UEFA önjelölt koronázatlan királya, Michel Platini reformokat hozott, mely tönkre teheti az európai elitlabdarúgást. A 2016-os Eb 24 csapatos mezőnye csak a kezdett, de már látjuk szemeink előtt, ahogyan 2020-ban Románia – Szlovákia budapesti eb-csoportmeccsnek örülhetünk. Sajnos nem elképzelhetetlen a mostani lebonyolítási rendszer szerint, hogy a két említett válogatott simán ott lehet az Eb-n, ahogyan természetesen a Magyar nemzeti csapat is. Örülnünk kellene, mert valljuk be: a legjobb 16-ba esélyünk sem lenne bekerülni, de valahogy mégsem a boldogság ragad magával, amikor kínkeserves meccseket kell végignéznünk a selejtezők során. A lebonyolítás vélhetően nem fog változni, így meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy ezt kell szeretnünk. Sikerült tönkretenni valami jót a reformok jegyében.