Jégkorong

"Sikeres szezonon vagyunk túl" – Majoross Gergely

Majoross Gergely marad a szlovák jégkorongligában szereplő Érsekújvár (Nové Zámky) vezetőedzője, új megbízatása a következő szezon végéig szól.

A klub hétfőn jelentette be, hogy Majoross-sal sikerült megállapodni, így a 41 éves szakember marad Érsekújváron.
"Sikeres szezonon vagyunk túl, a végén bravúrral. Bízom benne, hogy felül tudjuk ezt múlni" – mondta a január 12-én kinevezett Majoross az M1 aktuális csatornának. Ezzel arra utalt, hogy a csapat a vezetésével bejutott a rájátszásba, ott előbb kiejtette az esélyesebb Kassát, és végül nyolcadik helyen végzett, miután a negyeddöntőben kiesett a Zólyommal szemben.

Az edző hozzátette, képesek lesznek erős csapatot összerakni, és bízik benne, hogy tudnak meglepetést okozni. Ez a szlovák ligában azt jelentené, hogy az alapszakaszban a legjobb hat közé kerülnének, mert a hetedik-nyolcadik helyről nehéz lenne kiejteni az első vagy második helyezettet a negyeddöntőben.

Majoross korábban a MAC juniorjainak, majd a Miskolci Jegesmedvék és a MAC magyar, illetve szlovák bajnokságában szereplő felnőtt együtteseinek trénere volt. Az elmúlt idényben – érsekújvári kinevezéséig – a MAC utánpótlásáért felelt.

Magyar vezetőedzője korábban nem volt komoly hokis nemzet bajnokságában érdekelt klubnak.

Borítókép: Facebook.com/ HC Nove Zamky – Érsekújvár magyar változata