Egyéb sportok

Sidi Péter bejutott a döntőbe Péni Istvánnak nem sikerült

Sidi Péter a nyolcadik helyen zárta az alapversenyt, így bejutott a döntőbe, míg Péni István 15. lett hétfőn férfi légpuskában a minszki Európa Játékok olimpiai kvalifikációs sportlövő-versenyében.
 
Horváth Lea 14. helye után a magyar csapat bízott benne, hogy a férfiak tízméteres versenyében lesz döntős, sőt, akár kettő is, hiszen a világ- és Európa-bajnok Sidi és a már tokiói kvótás Péni is nagyszerű formában szerepelt az idei versenyeken.
A komáromiak olimpiai ötödikjének, Sidinek a tavaly szeptemberi világbajnokság óta rendkívül pechesen alakultak a kvalifikációs viadalok, mert eddig mindegyiken tizedekre volt csak a légpuska döntőjétől, és összetettben is többször csak egy-két körrel csúszott le a fináléról.
Minszkben viszont remekül kezdett, már az elejétől a legjobb nyolcban volt, és a verseny előrehaladtával egyre biztosabbnak tűnt a pozíciója az élbolyban. Az 50. lövés után negyedik volt, az utolsó tízes szériában viszont alaposan megizzasztotta az érte szorítókat. Addig rendre jöttek tőle az erős tizesek, a hajrában viszont ezek elmaradtak, az eredményjelzőn pedig egyre lejjebb került a neve. A 40 éves, ötszörös olimpikon az utolsó két lövése előtt, amikor már a nyolcadik volt, le is ült pihenni, majd két tizessel zárt, s 627,8 körrel megszerezte a nyolcadik helyet és készülhet a – magyar idő szerint – 13 órakor kezdődő fináléra. Ott rajta kívül négy olyan puskás lesz, aki még nem szerzett ötkarikás kvótát. 
 
""
Péni Istvánnak (b1) sajnos nem sikerült a döntőbe jutás
 
 
Péninek lényegesen nehezebben alakult ezúttal a versenye, menet közben többször is ingatta a fejét, mert hiába igyekezett, nem akartak jönni az igazán erős tizesek. Az UTE puskása végül 625,7 körrel a 15. helyen fejezte be a versenyt.
"Dühít, ami történt, mert nagyon jó szórással lőttem, csak éppen a 10,4 környékén. Hiába állítgattam a fegyvert, nem javult a helyzet, sajnálom" – értékelte bosszúsan versenyét a 22 éves sportoló, aki már az év első világkupa-versenyén megszerezte az olimpiai kvótát.
Az Európa Játékokon minden egyéni számban egy-egy kvótát osztanak ki a jövő évi nyári játékokra.
 
Fotó: Getty Images