Egyéb sportok

Sérülten is rajthoz áll a legjobb magyar síelő

""

A tavalyi olimpián lesiklásban hetedik versenyző december közepén a Val d’Isere-i vk-verseny edzésén sérült meg. Ezt követően még két futamon rajthoz állt, majd kisebb műtéten esett át Ausztriában, melynek során összevarrták az elszakadt ínszalagot az ujjában.

"Három évvel ezelőtt versenyeztem itt, ez egy eléggé meredek, technikás pálya, de kellemes emlékek fűznek hozzá, mivel itt indulhattam először magyar színekben vk-versenyen" – olvasható a csíkszeredai születésű síző nyilatkozata a magyar szövetség csütörtöki tájékoztatójában.

Miklós Edit a sérüléséről annyit mondott, hogy a napokban lekerült róla a kötés, de még mindig sínnel a kezén síel. Az orvosok szerint szépen javul a hüvelykujja, elég jól tudja mozgatni, túlerőltetnie azonban nem szabad.

Szombaton lesikló, vasárnap pedig szuper-óriásműlesikló futam vár a mezőnyre.