Nemzetközi labdarúgás

Sérülést szimulálva járt túl a rendőrök eszén az ecuadori futballista

""
 
Sérülést szimulálva próbált elmenekülni a stadionba érkező rendőrök elől Enner Valencia, miután az ecuadori labdarúgó nem fizetett tartásdíjat korábbi feleségének.
 
Az Evertonnál kölcsönben futballozó támadó a 82. percben terült el a füvön, majd kért cserét a Chile ellen 3-0-ra megnyert hazai világbajnoki selejtezőn csütörtökön. A rendőrök már a mérkőzés előtt a csapat öltözője előtt gyülekeztek, ám nem sikerült őrizetbe venniük Valenciát, aki több mint 17 ezer dollár (4,6 millió forint) tartásdíjjal tartozik volt feleségének.
 
Ezt követően a pálya mellett várták a mérkőzés végét, ám a játékost sérülés miatt előbb kiskocsival levitték a pályáról, a kissé későn kapcsoló, ezért a jármű után loholó rendőrökkel a nyomában, majd mentővel kórházba szállították. Jelenlegi holléte nem ismert.