Nemzetközi labdarúgás

Sérülése esetleges súlyosbodása sem tántorítja el a Barca középpályást az Eb-től

Körülbelül hat hete szenvedett csúnya bokasérülést a Barcelona holland középpályása, aki a szezonban már harmadszor sérült meg ugyanúgy.

A 27 éves játékosról a sérülés után szinte azonnal jött a hír, hogy kihagyja a szezon hátralévő bajnokijait, viszont a nyári Európa-bajnokságra felépülhet.

Frenkie de Jong az NOS holland portálnak nyilatkozott állapotáról két héttel a torna előtt.

„Még nem vagyok százszázalékos. Nem mondhatom, hogy jól vagyok. Nem edzhettem közösen a csapattal, nem tudom pontosan, mikor térhetek vissza.” – mondta.

— barcacentre (@barcacentre) June 2, 2024

A holland bevállalna egy esetleges újabb sérülést is annak érdekében, hogy a 26-fős keret tagja legyen.

„Hajlandó vagyok kockáztatni, hogy játszhassak az Eb-n a válogatottal, de a legfontosabb most az, hogy ne legyenek krónikus problémák a bokámmal. Úgy tűnik, ez a helyzet, ezért nem műttettem meg.” – folytatta de Jong.

„Korábban már többször kockáztattam vele, de idén már ez a harmadik ilyen sérülésem. Nem engedhetem meg, hogy tartós problémáim származzanak ebből, ezért kell teljesen felépülnöm.” – fejezte be.

De Jong véleménye nem biztos, hogy elnyeri majd a Barcelona tetszését, hiszen ha rásérülne bokájára, a klub-előszezon és a bajnoki rajt jelentős részét is kihagyni kényszerülne a középpályás.

A jelenlegi helyzetét tekintve nem a legokosabb felszólalás volt a hollandtól.

(Borítókép: X)