Nemzetközi labdarúgás

Serie A: milánói derbi és a Juve országos egyese – előzetes és műsor

""

Massimiliano Allegri együttese szerda este nagy meglepetésre úgy győzte le 2-0-ra a spanyol listavezetőt, hogy gyakorlatilag helyzetet sem engedélyezett a négyszeres aranylabdás Lionel Messivel felálló katalánoknak.

A piros-feketék a Serie A-ban a hét mérkőzésből álló veretlenségi sorozatuknak köszönhetően már a harmadik helyen állnak, egy ponttal előzik meg az ötödik Internazionalét.
A kék-feketék a múlt hét végén 4-1-es vereséget szenvedtek a Fiorentina vendégeként, csütörtökön azonban az Európa Ligában búcsúztatták a CFR Cluj együttesét.

Ez lesz a két csapat történetének 294. összecsapása, a Milan ezek közül 111-et nyert, míg 77 döntetlen mellett 105 Inter-siker született. A milánói párharc legutóbbi három bajnoki felvonásán az Internazionale diadalmaskodott, az őszi szezonban az argentin védő Walter Samuel gólja döntött.

A hétvégi fordulóban a címvédő, listavezető Juventus a Siena együttesét fogadja. Antonio Conte tanítványai egy héttel ezelőtt kikaptak az AS Roma otthonában. A fővárosiak ezúttal az Atalanta vendégei lesznek.

Tőzsér Dániel csapata, a Genoa a forduló szombati nyitómérkőzésén a Palermo otthonában lép pályára.

LABDARÚGÁS
Serie A, 26. forduló:

szombat:

Palermo-Genoa 20.45

vasárnap:

Sampdoria-Chievo 12.30
Atalanta-AS Roma 15.00
Bologna-Fiorentina 15.00
Cagliari-Torino 15.00
Juventus-Siena 15.00
Parma-Catania 15.00
Internazionale-AC Milan 20.45

hétfő:

Udinese-Napoli 19.00
Lazio-Pescara 21.00

A bajnokság állása: 

""