""

Természetes, hogy a Milan kiábrándító bajnoki szereplése miatt felerősödtek a pletykák arra vonatkozólag, hogy milyen változások szükségesek már a januári átigazolási szezon alatt. A változások célja egyértelmű: a csapatnak biztosan bent kell maradnia a Serie A-ban, másfelől egy, a következő szezonban is esélyes csapat alapjait is meg kell kezdeni lerakni.

A milanlive.it most egy olyan elképzelést vázolt fel, ami akár el is képzelhető. Bár a lap sehol sem hivatkozik forrásokra, pusztán piaci pletykákat vett alapul, mégis a gondolatmenetük talán érdekes lehet a szurkolók számára is. A lap úgy véli, hogy már a januárban megválhat a klub Mexestől, Didac Vilától, Traorétól, Mesbah-tól, Robinhótól és Boatengtől. Ezekért a játékosokért nagyjából 45 millió euro bevételt lehetne besöpörni, erre a lap képesnek érzi a klub vezetését.

Mivel a Milan vezetőinek gondolkodásában fontos a spórolás, ezért nyilvánvaló, hogy a teljes összeget nem fogják visszaforgatni a piacon. A lap szerzői úgy vélik egy 35 milliós kiadás elfogadható lenne a szurkolók számára és szakmailag is indokolható.

""

Az érkezők listáján előkelő helyet foglal el az a montpellier-i Yanga M’biwa, illetve a Chelsea-ből távozni készülő Ashley Cole. Velük a védelmet lehetne újra összerakni, míg a középpálya megerősítésére a már korábban kiszemelt eindhoveni Kevin Strootman jöhetne. A csatársor új csillaga a nyáron mindenképpen klubot váltó Fernando Llorente érkezhetne, aki mindenképpen el akarja hagyni Bilbaót.

Amennyiben ezek a tervek valóra válnának, akkor a Milan 2013-as alapcsapata akár ez is lehetne: Abbiati – De Sciglio, Bonera (Zapata), M’biwa, Cole – Strootman, De Jong – Pato, Montolivo, El Shaarawy – Llorente.

A dolog szépséghibája, hogy Llorentét a Juventus, M’biwát az Arsenal és a Chelsea, míg Strootmant a Manchester United csábítja. És ezeknek a kluboknak jelenleg a pénzügyi vonzereje sokkal nagyobb a Milannál.