Nemzetközi labdarúgás

Serie A: búcsúzik a Juventus-ikon, hatalmas csata a BL-helyért

Torinóra irányul majd a legnagyobb figyelem, ugyanis – jelen állás szerint – utolsó hivatalos mérkőzésén lép majd pályára hazai környezetben a már bajnok Juventus színeiben Alessandro Del Piero.

A csapatot 1993 óta szolgáló, a 2006-os kizárás után a másodosztályba is követő legendás futballista minden bizonnyal kezdőként, sőt, csapatkapitányként vonul majd pályára az Atalanta elleni meccsen, s ugyan a jövő heti Olasz Kupa-döntőben is jut majd neki szerep, ám a Napoli elleni finálét Rómában játsszák majd, így Torinótól most köszönhet el.

""

A csapattal több bajnoki címet, illetve Bajnokok Ligáját (1996) is nyert, 700-nál is több hivatalos mérkőzésen pályára lépett, világbajnok csatár és együttese számára egyetlen tétje maradt a bajnoki zárásnak, mégpedig – a szinte példátlan – veretlenség megőrzése. A papírforma alapján erre minden esélye megvan Antonio Conte tanítványainak, akik az eredmény alakulásától függetlenül rögtön a lefújás után megkezdhetik a szurkolókkal közös ünneplést a tavaly szeptemberben átadott Juventus Stadionban, majd azt követően nyitott busszal vonulnak végig a városon.
 
""
    
A vasárnapi játéknapon a harmadik, Bajnokok Ligája-selejtezőt érő helyezésért az Udinese lép a legjobb esélyekkel pályára, mivel az előnye két pont a negyedik Lazio és három-három az ötödik Napoli és hatodik Internazionale előtt. A párosítás szintén kedvez az udineieknek, hiszen a csapat Cataniába látogat, míg a Lazio éppen az Intert fogadja, ráadásul már egy ponttal is övék a harmadik hely. A Napoli a 14. Sienával játszik majd.
 
""
    
Az élvonalból a Cesena és a Novara már kiesett, a kérdés az maradt, hogy a Lecce vagy a nyártól Tőzsér Dánielt foglalkoztató Genoa csatlakozik hozzájuk. A jelenleg még a belga Genket erősítő magyar válogatott középpályás így vélhetően nyugtalanul várja a hétvégét, ám a genovaiaknak helyzete egyáltalán nem reménytelen, sőt, még akkor is bennmaradnak, ha esetleg kikapnak a vendég Palermótól és a Lecce nem nyer a Chievo otthonában.
 
Serie A, 38. (utolsó) forduló:
 
Vasárnap:

AC Milan-Novara, 15 óra

Fiorentina-Cagliari, 15 óra
Juventus-Atalanta, 15 óra
Cesena-AS Roma, 18 óra
Parma-Bologna, 18 óra
Catania-Udinese, 20 óra 45
Chievo-Lecce, 20 óra 45
Genoa-Palermo, 20 óra 45
Lazio-Internazionale, 20 óra 45
Napoli-Siena, 20 óra 45