Sennát csak Prost állíthatta meg, Prostot csak Senna – Monaco hercegei, 4. rész
A monacói hercegek első generációja után jött a második generáció, melyet csak Hill-éra néven lehetne jellemezni. A ’70-es évekre Hillnek azonban bealkonyodott, és új nevek érkeztek az F-1-be és Monaco győztesei közé is. Őket azonban a nyolcvanas években már felváltotta többek között Prost precizitása, és Ayrton Senna nyers gyorsasága.
1982-re azonban ez még nem volt teljesen igaz. A pole-t René Arnoux szerezte – őt sokan a Gilles Villeneuve-vel folytatott legendás harcáról ismerhetik – Riccardo Patrese előtt. Őket Giacomelli, Prost és Pironi követte. A futamon Prost felzárkózott Patrese mögé, majd megelőzte. Giacomelli az 5. körben technikai hiba miatt kiesett, ekkor Prost már második volt. A 15. körben a vezető Arnoux kicsúszott, így ő is kiállni kényszerült, amivel Prost átvette a vezetést.
A verseny végén elkezdett esni, aminek következtében az ekkor még kevésbé tapasztalt francia a 74. körben a sikán után a korlátnak ütközött, és kiesett. Ekkor Patrese vette át a vezetést, de egy körrel később a Loews-kanyar előtt kicsúszott. A pályabírók visszatolták az olaszt, mivel autója nagyon veszélyes pozícióban állt – és ez ekkor még megengedett volt-. Patrese így folytatni tudta a versenyt, majd a vezető Pironi egyre lassult, míg végül az utolsó körben ki nem fogyott Ferrariából az üzemanyag. Ugyanez történt nem sokkal előtte Andrea de Cesarisszal is. Patrese így végül győzött, ám az olasz nem is tudta, hogy learatta első futamgyőzelmét. Pironit másodikként, Cesarist harmadikként klasszifikálták. A legendás Murray Walker így jellemezte a futamot: „a verseny, amit senki sem akart megnyerni”.
1983-ban sem fejezték be sokan a futamot. Prost győzött az időmérő edzésen Arnoux és Eddie Cheever előtt. A rajtnál a pálya még nedves volt, de a slick gumival induló Keke Rosberg Prost mögé, a második pozícióba jött fel. Amikor a pálya felszáradt, mindenki kiállt a boxba, aki esőgumival rajtolt, így az eltérő taktikán lévő Rosberg átvette a vezetést, és megnyerte a futamot. Piquet második, Prost harmadik lett.
Az 1984-es monacói nagydíj esős verseny volt. Ezt sokan biztosan fejből tudják, hiszen ez volt Senna első szezonja, és első monacói nagydíja, ahol az időmérőn a 13. rajthelyet szerezte meg. A pole pozíciós Prostot a 9. körben Nigel Mansell megelőzte, de öt körrel később kicsúszott, és ismét a francia vette át a vezetést. A 13. helyről induló Ayrton Senna eközben a Tolemannal sorra előzte meg az előtte haladókat, s gyorsan dolgozta le hátrányát Prosttal szemben. A 20. körben még 33,8 másodperc volt köztük a különbség, tizenegy kör múlva pedig már csak 7,4 másodperc. A versenyigazgató, a korábbi kétszeres világbajnoki második, és kétszeres monacói dobogós Jacky Ickx a 33. körben leintette a futamot a heves eső miatt. A versenyzők sorrendjét a szabályok alapján a két körrel korábbi állás határozta meg, és mindenki pontjainak a felét kapta csak meg. Prost és Senna mögött Arnoux, Keke Rosberg, de Angelis és Alboreto szerzett pontot. A döntést sokan kritizálták a verseny után, pedig Ickx-re nem lehetett azt vetni, hogy ne értene az F-1-hez, vagy éppen Monacóhoz.
1985-ben a pole az ekkorra már lotuszos Sennáé lett, Nigel Mansell Williams-Hondája előtt. Senna a 16. körig vezetett, amikor motorhibával feladni kényszerült a versenyt. Öt körig ezután a ferraris Alboreto állt az élen miközben Riccardo Patrese és Nelson Piquet nagy balesetben kiesett a Ste Devote kanyar előtt. A pályára olaj került, amin Alboreto megcsúszott, és a vezető Prost mögé tudott csak visszatérni. Az olasz balszerencse sújtotta, hiszen ezt követően defektet kapott, ezért ki kellett állnia a boxba új gumiért. A negyedik helyről a verseny végéig a másodikra ért fel, de Angelis és de Cesaris megelőzésével, miközben Prost behúzta a győzelmet – igaz a szakértők szerint ezt Alboreto érdemelte volna meg -.
1986-ban az alagút utáni gyors sikánt átépítették, lelassították. Ebben az évben a világbajnoki címvédő Alain Prost szerezte meg a pole-t Mansell és Senna előtt. A rajt balesetmentes volt, az első tíz induló sorrendje nem változott. Rosberg az első boxkiállások után a kilencedik helyről a második pozícióba ért fel, és meg is tartotta azt, míg a tavaly remeklő Alboreto a turbó meghibásodása miatt kiesett. A mezőny hátsó részében Martin Brundle és Patrick Tambay nagyot ütközött a Mirabeau-kanyarban. A verseny végéig az élmezőny sorrendje nem változott, Prost magabiztosan győzött – és később világbajnok lett – csapattársa, Rosberg, valamint Senna és Mansell előtt.
1987-ben a pole pozíció Mansellé lett, aki megtartotta első helyét a rajt után a második Sennával és a harmadik Piquet-vel szemben. A 29. körig változatlan volt az élen autózók sorrendje, amikor egyszer csak Mansell lelassult, majd kiesett a turbó meghibásodása miatt. Senna így az élre állt és győzött, Piquet a második, Prost a harmadik helyre jött fel. Már úgy tűnt nem változik semmi, amikor Alain Post a 75. körben motorhiba miatt feladni kényszerült a versenyt, így Alboreto lett a harmadik. Senna ezzel az aktív felfüggesztésű autók első győzelmét szerezte, és ő is elmondhatta magáról, hogy Monaco hercegévé vált.
1988-ban Senna jó úton haladt második monacói győzelme felé, miután megszerezte a pole-t csapattársa, Alain Prost, illetve Gerhard Berger és Alboreto előtt. Berger a rajtnál megelőzte a váltóproblémával küzdő Prostot, aki csak az 54. körben tudta visszaelőzni a Ferrarit. Prost ekkor közel 50 másodperccel Senna mögött volt, ám a vezető brazil a 67. körben, senkitől sem zavartatva hibázott, és a Portier kanyarban a korlátnak ütközött. Prost ezután könnyedén győzött Berger és Alboreto előtt.
1989-ben ismét McLaren első sor született: Senna rajtolt az első helyről Prost előtt. Őket Boutsen és Brundle követte. A rajt után Senna vezetett Prost, Boutsen és Mansell előtt. A két McLaren fölényesen uralta a futamot, Senna győzelmét senki sem veszélyeztette, Prost 52 másodperccel lemaradva második lett. Thierry Boutsen a harmadik helyről folyamatosan esett vissza, Mansell pedig váltóproblémák miatt kiesett. De Cesaris a 33. körben összeütközött Piquet-vel a szűk Loews-kanyarban, és hosszú időre megállította a mögöttük haladó forgalmat – monacói összes szépségét bemutatva ezzel -. A negyedik Stefano Modena, Martin Brundle boxkiállása után végül a harmadik helyre lépett előre a Brabhammel, ám már körhátrányban.
1990-ben ismét, a második világbajnoki címe, és harmadik hercegsége felé robogó Sennáé lett a pole, Alain Prost Ferrarija és Jean Alesi Tyrrellje előtt. Az első körben Prost összeütközött Bergerrel, és eltorlaszolták a pályát, emiatt megszakították a versenyt. A második rajt után is megmaradt az élen a Senna-Prost-Alesi sorrend, azonban a 30. körben Prost elektronikai probléma miatt kiesett. Később Mansell hátulról nekiment Thierry Boutsen autójának, emiatt ki kellett hajtania a boxba. Senna azonban nem tudott elhúzni Alesi elől, akit végül mindössze egy másodperccel előzött meg. Őket szintén egy másodpercre követte Berger a dobogó harmadik fokán.
1991-ben az első hely mindkét nap a már megszokott volt: Senna. Ami azonban óriási meglepetésként hatott, az Stefano Modena 2. helye volt a Tyrellel, melyet az időmérőn szerzett Patrese, Piquet és Mansell előtt. A rajtnál Berger Piquet-nek ütközött, a brazil kiesett, az osztrák folytatni tudta, de a mezőny végére csúszott. A 43. körben a második helyen autózó Modena motorja az Alagútban elfüstölt – azonban a szerencsétlen pilótát és a Tyrellt a következő futamon elért második hely vigasztalhatta -, a mögötte lévő Patrese pedig a falnak csapódott, mindketten kiestek. Mansell a 63. körben a síkánnál megelőzte a kerékproblémával küzdő Prost Ferrariját. A francia emiatt később kiállt kereket cserélni, és az ötödik helyre esett vissza. Senna sorozatban negyedik győzelmét szerezte, ezúttal éppen Mansell, Alesi, és Moreno előtt.
Habár Senna uralma még nem ért véget 1991-el, a kihívók a következő évtizedben már mások voltak. Köztük volt egy olyan német pilóta, aki megdöntötte a megdönthetetlennek hitt rekordokat is, és még ma is a mezőny tagja.