Sebastian Vettel tagadja a pletykákat
Sebastian Vettel lehűtötte a kedélyeket a Red Bullhoz való visszatérésével kapcsolatos pletykákkal kapcsolatban, mondván már rég nem beszél korábbi csapatával.
A német versenyző legnagyobb sikereit a Red Bullnál érte el, a német pilóta 2010 és 2013 között négy alkalommal nyert világbajnoki címet, ráadásul a konstruktőri címeket is a Red Bull nyerte meg.
Vettel 2009 és 2014 között volt a Red Bullban, a legsikeresebb időszaka volt.
Fotó: GettyImages
Vettel 2015-ben a Ferrarihoz igazolt, ahol rengeteg futamgyőzelmet aratott, de nem tudta az olasz csapattal megnyerni a vb címet.
Itt már a Ferrari pilótájaként.
Fotó: GettyImages
A 34 éves pilóta jelenleg az Aston Martin együttesénél versenyez, de a második idénye eddig nem alakul fényesen.
Az első két versenyt kihagyta, a harmadikon is kiesett, csak az imolai versenyen tudott pontot szerezni ott a nyolcadik helyen végzett.
A négyszeres világbajnok jelenleg olyan autóban van, amely távol áll a dobogótól és még a futamgyőzelmekért sincs versenyben, ezért nagy kérdés, hogy meghosszabbítja –e a csapattal a szerződését a következő évre.
Vettelnél szóba került korábban, hogy visszatér a Red Bullhoz, ugyanis a mexikói Sergio Perez szerződése 2022 után lejár.
"Évek óta nem beszéltem Christiannal (Christian Horner – szerk. megjegyzés). Ez nem igaz." – erősítette meg a hírt a négyszeres világbajnok pilóta.
Vagyis, ha a Red Bull nem jön szóba Vettel kapcsán, akár vissza is vonulhat a német pilóta.
Vettel elismeri, hogy döntése nagyban függ jelenlegi csapata az Aston Martin teljesítményétől és formájától.
„Még mindig aktív vagyok, a szerződésem az év végéig szól, még nem döntöttem. Attól függ, hogyan fejlődik az autó, hogy alakulnak a versenyek az idény hátralévő részében. Azonban a jövőm egy olyan téma, amivel foglalkozom. Rengeteg ötletem van, könnyen inspirálódom, de nem helyezek magamra semmiféle nyomást a karrieremmel kapcsolatban. A Forma 1-ben megtaláltam azt, amiben nagyon jó vagyok, amiben felvehetem a versenyt a legjobbakkal. Hogy mi lesz ezután azt csak az égiek tudják megmondani."
Két évvel ezelőtt azt mondtam: Még két évem van hátra. Most már minden nap gondolok a Forma 1-et követő életemre.
Borítókép: GettyImages
Forrás: F1planet.com