Forma-1 / Motorsport

Schumachernek annyi, Hamilton kitúrja a Mercedesből?!

""

Leszerződteti Lewis Hamiltont jövőre a Mercedes istálló, a brit váltja majd a német alakulatnál a hétszeres világbajnok Michael Schumachert, legalábbis ezt a pletykát kapta fel most a nemzetközi sajtó. Mindez a spekulációk szerint annak köszönhető, hogy Hamilton és Schumacher szerződése is lejár az idény végén. A 2008-as brit vb-győztes viszont már az előszezonban hangoztatta, hogy szívesen maradna továbbra is anyaegyesületénél, a McLarennél. Ezt persze még idény közben erősen befolyásolhatja Hamilton önérzete, pontosabban Button részéről, ha folyamatosan jobb nála, annak rombolása, vagy akár megismétlése a tavalyi hullámzó teljesítményének. Mindenesetre, ha most kellene aláírnia kontraktusa meghosszabbítását Hamiltonnak, biztosan megtetté. A McLaren egyelőre ugyanis a mezőny legjobb versenygépét rakta össze idénre, míg a Mercedes egy körön ugyan jó, de versenyen még egyértelműen csak a középmezőnyt erősíti.

""

Ki ül majd Rosberg mellett a másik Mercedesben?

Az üggyel kapcsolatban Norbert Haug elárulta, hogy egyáltalán nem tárgyalnak a szerződtetésről Hamiltonnal, sőt a folytatásról még Schumacherrel sem egyeztetetett a csapat. A Mercedes Motorsport részlegének vezetője szerint most ugyanis a legfontosabb, hogy javítsanak autójuk megbízhatóságán, gumifogyasztásán és gyorsaságán egyaránt.

Persze kicsit talán korai a szezon elején ilyen nagyívű átigazolásról fantáziálni, mindenesetre ebből is látszik, hogy a Maláj Nagydíj után jelenleg a három hét szünet ketyeg.