Forma-1 / Motorsport

Schumacher vs. Hamilton: Rosberg kemény jövendölései

Óriásléptekkel halad a címvédés felé Lewis Hamilton. 67 pontos bajnoki előnyével akár már Austinban megszerezheti az ötödik címét – ő lesz az F1 történetének harmadik versenyzője Michael Schumacher és Juan Manuerl Fangio után, aki ilyen magasságokba jut – írta az m4sport.hu. 
 
Amennyiben összejön a címvédés, a Mercedes rekordot állít be idén: a Michael Schumacher nevével fémjelzett Ferrari után ők lesznek az F1 történetének második csapata, amely képes négyszer egymás után megvédeni mindkét címét, és zsinórban öt egyéni és konstruktőri bajnokságot nyerni. A párhuzam csak annyiban hibádzik, hogy a vörösöknél valamennyiszer Schumachert koronázták bajnokká, míg a Mercedesnél 2016-ban Hamilton helyett Rosberget.
 

A német ezzel nem könnyítette meg volt csapattársa felzárkózását a hétszeres bajnokra, ám most úgy látja, Hamiltonnak még így is lesz esélye utolérni Schumacher csúcsait. És ez alatt n nem pusztán a hét címet érti, de a futamgyőzelmek számát is, hiszen Hamilton Szuzukában a 71. sikerét aratta, míg Schumacher 91-nél állt meg. „Ha még akarja folytatni pár évig, még sok bajnoki címet szerezhet. Valószínűleg ő a legjobb a jelenlegi mezőnyben, és egyben minden idők egyik legjobbja is” – mondta a Sport1-nek Nico Rosberg.