Forma-1 / Motorsport

Schumacher korábbi menedzsere nem érti, mi történik

 

""

 
 
Willi Weber a német Forma–3-tól kezdve egészen a mercedeses visszatéréséig egyengette Michael Schumacher útját, 2010-ben azonban külön folytatták, s a német helyét a korábbi sajtós, Sabine Kehm vette át. Bár a szakításuk pontos hátteréről nem tudhatunk mindent, Weber megnyilatkozásaiból érezhető, viszonya már távolról sem olyan felhőtlen Schumacherékkel, mint egykor volt – írja az m4sport.hu.
 
Erre utal az is, hogy ő maga sem tud többet a 2013-ban súlyos fejsérülést szenvedő hétszeres világbajnok jelenlegi állapotáról, mint a nyilvánosság, valamint hogy 2015-ben kijelentette, a család valósággal „eltiltotta” őt barátjától.
 
Weber most annak a Bunte című német bulvárlapnak nyilatkozott, amely ellen Schumacherék álhír terjesztése és a magánszféra megsértése miatt indítottak pert korábban, s arra szólította fel a családot, mondják el nyíltan, milyen állapotban van a korábbi versenyző. „Egy ideje nehezményezem már, hogy a Schumacher család nem mondja el a teljes igazságot. Ideje lenne tiszta vizet önteni a pohárba a szurkolók milliói előtt” – nyilatkozta a 74 esztendős korábbi menedzser.
 
""
 
 
Túl nagy reményeket azonban nem fűz a változáshoz. „Falba ütközöm, a tanácsomat már nem hallgatják meg” – jegyezte meg.
 
Elmondása szerint hiányzik neki Schumacher, és továbbra is aggódik érte. „Amikor otthon vagyok, és megszólal a telefon, gyakran van olyan érzésem, hogy Michael az, és olyan lazán mondja bele, mint korábban: »Willi, hogy vagy?«” – fogalmazott, hozzátéve, még mindig bizakodik, hogy egy nap beszélhet a bajnokkal. „A remény hal meg utoljára.”