Forma-1 / Motorsport

Schumacher ismét szögre akasztja a sisakot?

""

Sokan a szemére vetik Michael Schumachernek, hogy már nem eléggé motivált és kár volt visszatérnie. Előbbi kijelentést egyértelműen cáfolja a klasszis pilóta, hiszen mint ahogy a napokban kifejtette honlapján, alig várja, hogy újra beülhessen a Mercedes F1-es autójába és versenyezhessen. Utóbbi állítás pedig csupán azért róható fel Schumacher szemére, mert a tőle korábban megszokott eredmények visszatérését követően jócskán elmaradtak. Ez azonban nem feltétlenül a legtöbb vb-címmel rendelkező versenyző hibája, a csapatának eddig ugyanis nem sikerült egy versenyképes autót készíteni.

""

Az F1-es mezőny rangidős versenyzője azonban bizakodó és idén már dobogóért küzdene. Mint hozzátette, minél közelebb van az idei rajt, annál jobban várja a versenyzést. Az igazi megmérettetés előtt azonban a január 3-án 43. születésnapját ünneplő F1-es pilóta február elején ül majd először versenygépbe a spanyolországi kollektív teszten. Erről elmondta, hogy messzemenő következtetéseket még ugyan nem ad az erőviszonyokat illetően, szerinte az majd csak az évad első néhány futamán derül ki. A tesztek csupán némi támpontot nyújtanak, véli Schumacher, akiről honfitársa, Timo Glock hangsúlyozta, még mindig kell vele számolni. A Marussia csapat versenyzőjének véleménye, hogy senkinek nem szabad leírni a hétszeres világbajnokot.