Nemzetközi labdarúgás

Sarri: Hazard problémákat okozott a Chelsea-nél

Maurizio Sarri állítja, nem tudta a saját játékrendszerét játszatni a Chelsea-nél, mivel alkalmazkodnia kellett Eden Hazard-hoz.
 
A belga válogatott volt az elmúlt évek legnagyobb sztárja a londoniaknál, csak a tavalyi évben 21 gólt szerezve, és további 17-et előkészítve. Remek formájával azt is elérte, hogy a Real mindent elkövessen megszerzése érdekében, míg az edző egy Európa-liga diadallal és egy bajnoki bronzzal inkább visszatért hazájába, a Juventushoz.
 
Sarri első és egyetlen szezonja a Stamford Bridge-n akár sikernek is tűnhetne, de a játékstílusát egész idényben folyamatos kritika övezte. Sarri pedig hiszi, hogy ennek oka, Hazard kedvelt szerepének adaptálása, mely megakadályozta a csapatot annak a látványos  4-3-3-as rendszernek a játszásában, amit a Napolinál elismeréseket hozott számára, ráadásul ez a védekezésnél is problémákat okozott..
 
– Az elmúlt években 4-3-3-mat játszattam, de a Chelsea-nél ez egészen máshogy nézett ki, mint a Napolinál, – árulta el Sarri egy sajtó tájékoztatón. – Muszáj volt alkalmazkodnunk Hazard karakteréhez, mivel megváltoztathat bármilyen meccset, de a jelenléte problémákat is okozott a védekezésben, amin dolgoznunk kellett.
 
Az egyik játékos, akit Sarri vitt a Chelsea-hez Gonzalo Higuain, aki épp jelenlegi csapatától ment kölcsönbe januárban félévi milánói vendégeskedés után.
 
Higuain nagyon fontos játékos volt Sarri Napolijában, mielőtt a Juventushoz szerződött volna, és Sarri most is szeretne ismét az argentinnal dolgozni, így talán visszatérhet ő is Torinóba.
 
– Tudjátok, hogy szeretem [Higuaint]. Mindig is nagyon támogattam. Ez most rajta múlik, – mondta Sarri. –A Juventus jelenlegi játékosai kapcsán nagyon körültekintőnek kell lennem, hiszen itt egy stáb, mely évek óta dolgozik velük. Meghallgatom a véleményüket róluk, aztán együtt hozunk döntéseket. A stáb jobban ismeri a játékosokat, mint én – talán Higuain az egyetlen, akit én ismerek egy kicsit jobban – szóval én leszek, aki hallgat és alkalmazkodik.
 
Fotó forrása: Bradley Collyer/PA Images via Getty Images