Magyar foci

Sándor Tamás szerint jobb volt a Debrecen a Videotonnál

-Nehéz kezdés után a mérkőzés 20. percétől a Debrecen átvette a játék irányítását. Próbáltunk helyeteket kidolgozni, a Videoton védői mögé kerülni, és valamikor sikerrel jártunk, máskor kevésbé – fogalmazott Sándor Tamás. – A második félidőt is úgy kezdtünk, ahogy elkezdtük, voltak lehetőségeink, sőt egy kétes eset is, amikor nulla nullánál Ramost lerántották a kapu előtt. Úgy gondolom, ezen a mérkőzésen jobban játszottunk, mint a Fehérvár, de nem sikerült pontot szerezni. A legnagyobb problémánk az, hogy pontrúgásból kapjuk a gólokat.