Egyéb sportok

Sakkozó bántalmazása: talált egy szemtanút az ügyészség

Az ügyben bántalmazás hivatalos eljárásban bűntett gyanúja miatt indított nyomozást a szegedi nyomozóügyészség ismeretlen elkövető ellen. A térfigyelő kamerák felvételén szereplő férfit – aki láthatta, mi történt a Szent-Györgyi Albert utcában – sikerült azonosítani, meghallgatása folyamatban van – mondta el az ügyészségi szóvivő.
    
Az ügyészek interneten keresztül kikérdezik a történtek idején a sakkvezető társaságában tartózkodó Szálim Abdur-Rahmán sakkozót is, aki időközben hazautazott. A sportvezető a tizennyolc éves sportolót kísérte el Szegedre, ahol a fiatalember Lékó Péterrel készült az augusztusi athéni junior sakkvilágbajnokságra.

""
    
A hatóságok még várják a kirendelt műszaki szakértő véleményének elkészültét is – tudatta Szanka Ferenc. Szaúd Mohamed al-Marzúki korábban közölte, nem kíván nyilatkozni az őt ért támadásról a magyar sajtónak; a kórház az állapotáról sem adhatott felvilágosítást. Az arab ország The National című lapjának korábbi beszámolója szerint a férfinak a bántalmazás során öt bordája tört el, a mellkasán és a hátán számos zúzódás keletkezett, és asztmás lévén a verés közben rövid időre a légzése is leállt.
    
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság (CSMRFK) szóvivője az újságcikkre reagálva közölte, a hatályos jogszabályok alapján a folyamatban lévő eljárással kapcsolatban kizárólag az ügyészség adhat tájékoztatást. Szenti Szabolcs akkor úgy fogalmazott, a sajtóban megjelent nyilatkozatokat a CSMRFK akkor sem kommentálhatja, ha egyébként szívesen tenné, mivel számos állításukat cáfolni tudná.