Nemzetközi labdarúgás

Saját nevelésű játékossal pótolná a Barcelona Busquets-t

 A Barcelonának rengeteg elvégzendő feladata van a nyárra, Xavi azonban ezek között is prioritásként kezeli, hogy egy minőségi pótlást találjon a klubot elhagyó Sergio Busquets helyére.

A Real Sociedad fiatalját, Martin Zubimendit tartják klubon belül a tökéletes jelöltnek, ám az ő ára borsosabb, illetve a játékos sem feltétlenül hagyná el a baszkokat. Ilkay Gündogan érkezése szinte biztosra vehető, őt azonban a mester támadóbb szerepkörben alkalmazná elsősorban.

Szóba került még Marcelo Brozovic és Dani Parejo is, hozzájuk csatlakozik most a jelöltek listáján Oriol Romeu, a Girona játékosa. Az Onze nevű médium szerint ő a legkönnyebben elérhető az alternatívák közül, hiszen a 31 éves középpályás kivásárlási ára csupán 5 millió euró.

Mellette szól továbbá az is, hogy a La Masián nevelkedett, sőt Busquets posztján játszva járta végig a szamárlétrát, így a beilleszkedés nem okozna sok gondot neki. Romeu remek szezont zárt a tabella felső részén végző Gironában, ahol vezetői képességével, intelligenciájával és fizikumával nagyon sokat hozzátett csapata sikeréhez.

Along with Dani Parejo and Marcelo Brozovic, Oriol Romeu of Girona is on Barcelona’s shortlist as a Sergio Busquets ‘replacement’.

Romeu enjoyed a stellar season with Girona, immediately becoming a leader in one of the revelations of the season. #Barca pic.twitter.com/5AgWG2wEej

— Football España (@footballespana_) June 23, 2023

Fotó: Denis Doyle/Getty Images