Egyéb sportok

Sagan megcsinálta a lehetetlent, és megnyerte a Giro keddi szakaszát

Peter Sagan több mint 130 kilométeres szökésből nyerte a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny 10. szakaszát kedden, Joao Almeida megőrizte az első helyét összetettben, míg Valter Attila a 32. helyen ért célba.

A Lanciano és Tortoreto közötti etapnak 14 kerékpáros nem vágott neki: a csapatban felbukkanó fertőzések miatt visszalépett a teljes Mitchelton-Scott, valamint pozitív koronavírustesztje miatt az ausztrál sprinter, Michael Matthews (Sunweb) és az egyik legnagyobb favoritnak tartott holland Steven Kruijswijk a Jumbo-Visma komplett sorával.

Mauro Vegni versenyigazgató a szakasz előtt azt nyilatkozta: noha vannak pozitív esetek és elvesztettek csapatokat, egyelőre nem látja veszélyesnek a helyzetet, ráadásul szerdán és a jövő hétfői pihenőnapon újabb tesztek következnek.

A visszalépések nyomán Valter Attila négy helyet előre lépve az összetett 24. pozíciójából várhatta a 177 kilométeres távot, amely során a szokásos napi két gyorsasági részhajrá mellett négy kisebb kategorizált emelkedő várt a kerekesekre.

A mezőny nagy tempóban indult neki az etapnak, a rajt után közel 55 kilométer telt el, amíg fél perc fölé nőtt a szökés előnye. Az elöl tekerő, a sprinterek pontversenyében harcban álló Peter Sagan miatt hátul a ciklámen trikós Arnaud Démare csapata, a Groupama-FDJ vezette az üldözést, ám a hétfősre olvadó élboly tartotta magát, hátul pedig a nagy iramban megtett hosszú kilométerek után a francia csapat belátta: nem érik utol a szökést.

""
Valter Attila is remekelt.

Fotó: Facebook.com/CCCTeam

A szökevények ezután gyorsan négy és fél perc fölötti előnyre tettek szert, hátul pedig a UAE vette át a vezetést, és faragott a különbségből. Negyven kilométerrel a cél előtt hullott szét a szökés, leszakadt Filippo Ganna is, ám a már két szakaszsikerrel rendelkező olasz időfutammenő tíz kilométer alatt visszaért társaira, míg a megnyúló mezőnyt ekkor az NTT vezette. A hajrához közeledve a csapat kiemelt versenyzője, Domenico Pozzovivo technikai probléma miatt lemaradt, míg az összetett harmadik helyén álló Pello Bilbao támadott. Az utolsó húsz kilométerhez érve a szökésből Sagan és a brit bajnok Ben Swift szakadt el, Pozzovivo felért a főmezőnyre, míg az addig kiválóan helyezkedő Valter 18 kilométerrel a cél előtt engedte el az esélyesek sorának végét.

A szakaszból 13 kilométer volt hátra, mikor Sagan támadott és egyedül maradt, az esélyesek csoportjáról pedig a végjátékban Jakob Fuglsang maradt le defekt miatt, majd az egyik csapattársa bringáján ülve próbált felzárkózni.
A háromszoros világbajnok Sagan az esőtől, széltől nem zavartatva tempózott el a célig, és három második hely után győzelmet ünnepelhetett a Girón.

A tavalyi francia körverseny után nyert ismét, és immár mindhárom nagy körversenyről van etapsikere.

Bilbaót 4,5 kilométerrel a cél előtt befogta az esélyesek csoportja, míg az amerikai Brandon McNulty a négy kilométeres kapunál akciózott és megszerezte a második helyet. A rózsaszín trikós harmadikként tekert be, így az időjóváírásnak köszönhetően némi időt szerzett riválisai előtt, akikkel együtt ért célba. Fuglsang több mint másfél percet kapott a szakaszgyőztestől.

Valter a rövid, de meredek emelkedőkkel tarkított szakaszon több mint két perc hátránnyal a 32. lett, ezzel összetettben már a 22.

Az olasz körverseny hagyományosan az első az esztendő háromhetesei közül, az idén viszont a koronavírus-járvány miatt októberben tartják, részben átfedésben a jövő kedden rajtoló Vuelta a Espanával. Az eredeti tervek szerint májusban Budapest adott volna otthont az úgynevezett nagy rajtnak, a Grande Partenzának, és az első három szakaszt Magyarországon rendezték volna.
Szerdán a Porto Sant’Elpidio és Rimini közötti 182 kilométer megtétele vár a Giro d’Italia mezőnyére, amely összesen 3497,9 kilométert teker a 103. Giro d’Italián, amíg október 25-én célba ér Milánóban.

Eredmények:

10. szakasz, Lanciano-Tortoreto, 177 km:
1. Peter Sagan (szlovák, BORA-hansgrohe) 4:01:56 óra
2. Brandon McNulty (amerikai, UAE) 19 másodperc hátrány
3. Joao Almeida (portugál, Deceuninck – Quick-Step) 23 mp h.
…21. Jakob Fuglsang (dán, Asztana) 1:38 perc hátrány
…32. Valter Attila (CCC) 2:11 p h.

Az összetett élcsoportja:
1. Almeida 39:38:05 óra
2. Wilco Kelderman (holland, Sunweb) 34 másodperc hátrány
3. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain-McLaren) 43 mp h.
4. Domenico Pozzovivo (olasz, NTT) 57 mp h.
5. Vincenzo Nibali (olasz, Trek-Segafredo) 1:01 perc hátrány
…11. Fuglsang 2:20
…22. Valter 11:26

Borítókép: Lorenzo Di Cola/NurPhoto via Getty Images