Kézilabda

Sabaté szerint kéziseinknek az olimpiai bajnok ellen is van esélye

Mint ismert, a fehéroroszok elleni vereség azt jelenti, hogy a svédek és a csoport harmadik helye helyett az olimpiai bajnok dán csapat vár ránk a nyolcaddöntőben. 

 

""

 

Xavi Sabaté, a magyar válogatott szövetségi kapitánya így nyilatkozott: „Ellenfelünk szinte élet-halál harcot vívott a nyolcaddöntőért, de természetesen mi is nyerni szerettünk volna. Támadásban túl sok hibát követtünk el, főként átlövésekből, és a fehérorosz kapus is remekelt. A játékvezetők hét magyar kiállítást ítéltek, míg a fehéroroszok csak egyszer, valamint még egyszer a legvégén kerültek emberhátrányba, ez is nehezítette a helyzetünket. Mostantól nem is száz, hanem kétszáz százalékig a dánokra koncentrálunk. Egy mérkőzésen minden csapat ellen kínálkozik esély a győzelemre.”

 
Juhász Ádám, a csapat szélsője csalódottabban vette tudomásul a vereséget: „Rengeteget készültünk, elemeztük a fehérorosz csapat játékát, ezért is vagyok csalódott a vereség miatt. Győzni akartunk, de azt is látnunk kell, hogy a dán és a svéd csapat között nincs túl nagy különbség játéktudásban. Fel kell emelnünk a fejünket, és küzdeni a legjobb nyolc közé kerülésért.”