„Régen nagy bajnokokat igazoltak, most eladják őket” – kifakadt a Milan legendája

Ruud Gullit, a Rossoneri egykori ikonikus középpályása kemény szavakkal illette a klub jelenlegi helyzetét. Szerinte a milánói alakulat nemcsak a pályán gyengélkedik, hanem identitásvesztéssel is küzd az amerikai tulajdonosok miatt. Gullit szerint a korábban trófeákra éhes játékosok most inkább távoznak Milánóból, ahogy azt Tijjani Reijnders esete is mutathatja.
Az AC Milan ugyanis csak a 9. helyen zárt a Serie A-ban, így a következő szezonban nem indulhat semmilyen európai kupasorozatban, ráadásul új vezetőedzőt is kell keresnie Sergio Conceição távozása után.
„A szurkolók boldogtalanok, ami abszolút érthető. Egy olyan klubról beszélünk, amelyik hozzászokott ahhoz, hogy a bajnoki címért vagy legalább a BL-helyekért harcoljon” – nyilatkozta Gullit a Tuttosportnak.
„Csak üzletet látnak benne” – kritika az amerikai tulajdonosok felé
A 62 éves Eb-győztes élesen bírálta a RedBird Capital Partnerst.
„A valóság az, hogy az amerikai tulajdonosok – ahogy azt máshol, például a Premier League-ben is láttuk – nem értik teljesen azoknak a kluboknak a DNS-ét, amelyekhez kerülnek. Számukra ez csak üzlet.”
Zavar, hogy olyan alakokat, mint Maldini, akik megírták a Milan történelmét, egyszerűen eltávolították.
Ibra pedig egy olyan szerepben van, amit korábban soha nem csinált. Azt hiszem, mindent megtesz, amit tud.”
Bár Ruud Gullit szerint a keret nem gyenge, maga sem érti, miért sikerült ilyen rosszul az idény.
Tijjani Reijnders jövője is kérdéses
A holland legenda kitért honfitársára, aki a pletykák szerint a Manchester City elsőszámú kiszemeltje 8-as poszton.
„Tijjani nemrég hosszabbított, de a mai futballban ez már nem jelent sokat. Kiváló játékos, trófeákért jött Milánóba. Ha erre nincs esély, normális, hogy egyszer úgy dönt, távozik. Nem gondolom, hogy ez már eldőlt, de óvatosnak kell lenni. Ha elmegy, az hatalmas veszteség lenne a Milan számára.”
Gullit az interjút egy igencsak ütős mondattal zárta:
„Egykor a világ legnagyobb bajnokai igazoltak Milánóba – ma pedig kénytelenek eladni őket.”