Az FC Liverpoolnál rögtön cáfolták az értesülést, de azért nagyon ne lepődjön meg senki, hogyha a német után, a portugál vonal kap majd szerepet a vörös mezeseknél. A bennfentesek pedig tudni vélik, hogy nemcsak Amorim cserélné a zöld-fehér mezt vörösre, hanem a trénernek, már vannak a kiszemeltjei is, akik szintén követnék őt a Sportingtól.

A portugál Jornal Noticias szerint Amorim szeretné magával vinni ugyanis Inacót és Ousmane Diomande-t is az Anfieldre, hogy megerősítse a Liverpool védelmét, amelyben a központi szerep továbbra is Virgil van Dijk-nak jutna. Ha beigazolódik a sejtés ez nem lenne olcsó mulatság, hiszen mind a két védőnek 2027 nyaráig érvényes szerződése van a Sportinggal.

A harmadik kiszemelt Morten Hjulmand. Nála nemcsak a pénz lehet a kérdés (hiszen ő 2028-ig kötelezte el magát Lisszabonban), hanem a kötődés is, hiszen a dán középpályásnak egy  Arsenal címer van a lábára tetoválva. Gyerekkori rajongása miatt pedig már márciusban összeboronálták az angol lapok az Ágyúsokkal. Ám elég valószínű, hogy London helyett szívesen választaná Liverpoolt, hogyha a jelenlegi trénere hívná magával.

Mindenesetre a Liverpool vezetői a legjobban tennék, hogy a találgatások helyett minél gyorsabban színt vallanának az új tréner személyét illetően, mert ez sokat segíthetne, hogy a csapat az Európa Liga és a Premier League hajrájára tudjon csak koncentrálni.

 

Fotó: facebook/Sportbible