Forma-1 / Motorsport

Rossi szerint Schumi már nem lesz a régi

Valentino Rossi már nem bízik barátjában. Bár a gyorsasági motorsport királya, aki összesen kilenc világbajnoki címet szerzett ebben a szakágban, köztudottan jó viszonyt ápol Michael Schumacherrel, úgy látja, a 2011-es sem a hétszeres vb-aranyérmes pilóta szezonja lesz a Forma-1-ben. – Michael biztosan egész másként képzelte el a visszatérését – utalt a Doktor arra, hogy a német klasszis tavaly csak a kilencedik helyet tudta megszerezni az összetettben, ráadásul egyetlen egyszer sem állhatott fel a dobogóra. – Minden bizonnyal azzal számolt, hogy ismét győzelmeket arat majd, de ha az ember ilyen sokat kihagy, szinte lehetetlen, hogy ugyanolyan sikereket arasson a folytatásban. – tette hozzá az olasz csillag a Ducatinál való bemutatkozása alkalmával. Schumacher idén is a Mercedes csapatát erősíti honfitársával, Nico Rosberggel együtt.

Forrás: bulvarsport.hu