Magyar foci

Rossi: megérdemelten nyert a Honvéd

Jó szezonkezdet volt ez a meccs, te hogy érzed?

-Nagyon jól kezdtük a meccset, az első húsz percet uraltuk, azonban ezután – talán Vernes Ricsi kihagyott helyzetének köszönhetően – visszaestük, közelebb engedtük a kapunkhoz a Siófokot. A félidő után aztán megint fordult a kocka. Birtokolni tudtuk a labdát, és számos gólszerzési lehetőséget dolgoztunk ki, éppen ezért megérdemeltnek tartom a győzelmet.

""

Meglepődtünk, hogy nagyon sok változás volt a kezdőcsapatban. Hidi és Délczeg ki-, Diarra és Diaby pedig bekerült a csapatba. Mi volt ennek az oka?

-Tchami sérülés miatt hiányzott, helyette Zivanovic játszott a jobb oldalon. Délczeg az Anzsi-meccs szünetében kért cserét izomproblémák miatt, ezért nem akartam megkockáztatni a kezdőbe állítását. Aztán a félidőben be kellett vetni, hiszen meg akartuk nyerni a meccset. Hidit azért pihentettem, mert kissé fáradtnak éreztem csütörtök után, ezért kezdett Diarra. Az első félidőben 3-5-2-t, a másodikban 4-3-3-at játszottunk, tehát fontos taktikai váltás is történt a szünetben.

A jövő héten a jó erőkből álló Diósgyőrt fogadjuk. Hogy látod az esélyeket?

-Sokat fogunk dolgozni a héten, próbáljuk kitanulni a Diósgyőr játékát. Tchami játékára nincs esély, reméljük, a többieket be tudjuk vetni. Akármi megtörténhet, ha a megbeszéltek szerint játszunk.