Forma-1 / Motorsport

Rossi, Lorenzo és Márquez is elmondta a magáét

 
Rossi csapattársa harmadszor lett világbajnok a királykategóriában. Lorenzo rajt-cél győzelmet aratott, annak ellenére, hogy a Repsol Hondával versenyző Márquez végig a nyomában volt, egyszer sem próbálta megelőzni. Sőt, Márquez saját csapattársát, Dani Pedrosát okolta, amiért másfél körrel a vége előtt támadta a második helyet, ezért nem tudott ő a futamgyőzelemért menni.
 
A hétszeres bajnok Rossi a futam után elmondta véleményét:
 
„Motegi után minden esélyem megvolt a bajnoki címre, de Phillip Island után valami megváltozott. Ezen az utolsó három futamon olyan történt, ami korábban soha a sportágban. 
 
„Ma mindenki láthatta, mi volt a tervük. Nagyon szomorú vagyok és ez a sportágnak sem tesz jót. Nem értem a Honda versenyzője hogy nézheti végig, ahogy egy yamahás megnyeri a futamot. 
 
""
 
El kell fogadnunk a helyzetet, de örülök is, mert most mindenki láthatta, amit már Ausztráliában megmondtam. Remélem a későbbiek során majd ő is rájön, mit tett az utolsó három futamon.
 
Szomorú vagyok, hogy Márquez eljátszotta a testőr szerepét, de ezt már csütörtökön elmondtam, hogy erre számítok. Tudtam, hogy szövetkeznek ellenem, láttunk már ilyet focimeccsen is (Rossi itt minden bizonnyal a svéd–dán Eb-meccsre gondolt, ahol a döntetlen után Olaszország kieset.).
 
Kicsit meglepő, amit Márquez tett, hiszen Lorenzo soha nem csinált ilyet fordítva. 
 
A Hondák gyorsabbak voltak a futam második felében, de Márquez csak védte Lorenzót, mint Phillip Islanden és Sepangban. Lorenzo remek pilóta, jó lett volna csatázni vele, talán ő is boldogabb lett volna, ha nem így nyer.
 
Jövőre is folytatom, nem lesz semmi gond a csapattársammal, Lorenzóval, de nem tudom, Márquezzel mit hoz majd a jövő. Aki inkább gondot okoz valakinek, mintsem megnyerjen egy futamot. Márquez a sportág jövője, 22 éves, óriási tehetség, de egész hétvégén hazudozott, hogy mennyire fontos a siker a Hondának, végül hagyta nyerni Lorenzót.
 
Csütörtökön találkoztam a futam szervezőivel és pontosan megmondtam nekik, mi fog történni vasárnap, azt mondták, ez lehetetlen…”
 
Márquez, aki szerint csapattársa támadása fosztott meg őt a futamgyőzelemtől, természetesen azonnal cáfolt:
 
""
 
„Ha testőr lettem volna, nem megyek a nyomában, hanem öt-hat másodperccel leszakadok. Könnyedén tarthattam volna az öt-tíz másodperces hátrányt, de mindent beleadtam és a futamgyőzelem volt a célom.
 
Rossi ezeket már Phillip Islanden is elmondta, de már akkor sem értettem. Öt pontot adtam neki, miután megfosztottam a győzelemtől Lorenzót. A futam után bocsánatot kért, kezet fogtunk, majd jött a maláj futam.”
 
Lorenzo eközben – természetesen – saját sikerével volt elfoglalva:
 
„Ha csak a statosztikát nézzük, mindenben jobb voltam Rossinál. Győzelmek, pole pozíciók, leggyorsabb körök, élen töltött körök száma… Hét futamot nyertem, miközben Rossi négyet. 
 
""
 
Ha jobban kezdem az évet, hamarabb eldőlt volna, akár 40 pontos előnnyel is érkezhettem volna. Aki ért a sportághoz és nem elvakult drukker, az pontosan tudja, miről beszélek.
 
Könnyen lehet, hogy ez volt Rossi utolsó esélye. Ha ugyanolyan gyors lenne mint Marc és én, több győzelme lett volna idén és nem került volna ilyen helyzetbe.”