Magyar foci

Rossi eladatta a válogatott újoncát?

Debütált az észtek elleni tegnapi, 3-3-ra végződött mérkőzésen a magyar válogatottban Baráth Botond, a Honvéd védője. Baráth a védelem bármelyik posztján bevethető, két lábas, erős, gyors, hatalmas bedobásokra is képes, és ami fontos, nem nyálas anyámasszony katonája, hanem vérbeli csibész.
 
„Eléggé izgatott voltam, amikor megtudtam, hogy kezdő leszek. Forgott a gyomrom, alig tudtam aludni, de próbáltam megnyugtatni magam. A biztos védekezés volt a fő célunk, nekem is, de igyekeztünk hátulról a labdakihozatalokkal elkezdeni felépíteni a támadásokat. Voltak hibáink, de próbáltuk feltörni a kőkemény védelmüket. Két szerencsés gólt szereztek az észtek.” – értékelt a lefújás után Baráth.
 
Baráth a Honvédban nyújtott teljesítménye miatt mindenképpen megérdemli a bizalmat a nemzeti csapatnál, de abból a szempontból is jól jött számára a debütálás, hogy az év végén lejár a szerződése Kispesten, amit a jelek szerint nem hosszabbít meg, hiszen a Honvédnál jóval komolyabb szakmai- és anyagi lehetőségekkel rendelkező magyar és külföldi csapatok hívják.