Magyar foci

Rossi: "A futballt mi játszottuk, a Pápa pedig nyert!" – a Pápa-Honvéd után

""

Az első félórában a Honvéd játszott aktívabban, és a 32. percben a vezetést is megszerezte, Hidi Patrik bal oldali szabadrúgása után Drissa Diarra fejesét még védte Szűcs Lajos, de a kipattanóra Diaby érkezett, és négy méterről a jobb alsó sarokba passzolt (0-1). A 42. percben egy balról érkező labdát nem tudtak elrúgni a Honvéd védői, Goran Maric pedig 10 méterről a kapuba emelt (1-1). A fordulás után a fővárosiak több lehetőséget dolgoztak ki, de a győztes gólt a Pápa szerezte, a Lazar Arsic ellen elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt Maric váltotta gólra (2-1).

Marco Rossi, a vendégek oleaz mestere szerint a kimaradt ziccerek okozták csapata vesztét:  "A futballt mi játszottunk a Lombard Pápa pedig nyert. Rengeteg lehetőségünk volt, de a legnagyobb helyzeteket is kihagytuk. Hat-hét ziccert dolgoztunk ki, de ezeket nem tudtuk értékesíteni. A szokásos védelmi hibákat megint elkövettük, a hazaiak két kontratámadásból pedig megnyerték a meccset."

""

Zsivóczky-Pandel Gyula, a Pápa vezetőedzője mindenképpen győzni akart a Honvéd ellen: "Két hete úgy készültünk erre a mérkőzésre, hogy mindenképpen nyerni akarunk. Felkészültünk a Honvéd játékából, a felívelt labdáikat nehezen tudtuk hatástalanítani, rögzített szituációkból is veszélyesek voltak, az első félidőben sajnos ebből gólt is kaptunk. Nagyon örülök, hogy még az első játékrészben fel tudtunk állni, akkor éreztem, hogy lesz lehetőségünk a második 45 percben megnyerni a mérkőzést. Mind védekezésben mind támadásban voltak kiemelkedő teljesítmények, nem szeretnék kiemelni senkit, ez a siker a csapat érdeme. Megyünk egy megkezdett úton, a következő három bajnokit követően (Eger, Haladás, Siófok) tiszta képet fogunk kapni arról, hogy milyen lehetőségeink lesznek a jövőben."

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 11. forduló
Lombard Pápa Termál FC-Budapest Honvéd 2-1 (1-1)
gólszerzők: Maric (42., 89., a másodikat büntetőből), illetve Diaby (33.) 
Pápa: Szűcs L. – Nagy S., Dlusztus, Tóth G, Németh M. – Maróti, Rodenbücher (Sekour 57.) – Quintero (Benkó 74.), Tóth B. (Asic 70.) – Maric, Selye
Honvéd:  Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Tandia, Zivanovic – Hidi, D. Diarra, Johnson (Ivancsics 54.) – Abass (Faggyas 64.) – Diaby (Vernes 77.), Délczeg