Bajnokok Ligája

Rosenior nem mondott le a BL-csodáról, üzent a PSG-nek

Kép forrása: Darren Walsh/Chelsea FC via Getty Images

A Chelsea vezetőedzője határozott üzenetet küldött a BL-címvédő Paris Saint-Germain felé a nyolcaddöntő visszavágója előtt.

A londoniak kedden fogadják a párizsi együttest, és Liam Rosenior már a mérkőzés előtt világossá tette, milyen felfogásban szeretné pályára küldeni csapatát.

Az elképzelésem mindig ugyanaz: dominálni akarunk.

Minden meccsen az a cél, hogy félelem nélküli csapat legyünk, függetlenül attól, ki az ellenfél” – mondta a tréner.

A szakember azt is hangsúlyozta, hogy csapata nem óvatos játékra készül.

„Letámadjuk a PSG-t, és arra törekszünk, hogy minél több gólt szerezzünk.”

A Chelsea a szerdai, párizsi első mérkőzésen remekül játszott a 74. percig, ezt követően azonban bő tíz perc alatt két gólt kapott két egyéni hibából, a meccs egyik utolsó labdaérintéséből pedig Hvicsa Kvarachelia háromra növelte a PSG-előnyt.

A Liam Rosenior a vereség után a felelősség megosztására hívta fel a figyelmet.

„Mindenki hibázik, én is hibázom. Nem csak rajtam, és nem csak a játékosokon múlik. Egy csapat vagyunk” – mondta a menedzser, utalva Filip Jörgensen bakijára.

Az angol vezetőedző kiemelte a győzelmek és vereségek közötti különbséget a felelősségvállalás szempontjából.

„Mindenki boldog, amikor 4–1-re nyerünk az Aston Villa ellen. De a felelősséget akkor is vállalni kell, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnénk. Ez a kultúra része, amit a klubnál látni szeretnék: hogy mindenki a közös cél része legyen, akár siker, akár vereség esetén.”

A keddi BL-mérkőzés előtti magabiztos nyilatkozatok ellenére Rosenior tudja, hogy a PSG elleni visszavágó komoly kihívást jelent.

A Chelsea taktikai felkészültsége, a játékosok bátorsága és a kollektív felelősségvállalás kulcsfontosságú lesz abban, hogy a londoniak képesek legyenek a fordításra.

Előtte azonban még szintén komoly feladat előtt állnak Palmerék, hiszen szombaton a Newcastle Unitedet fogadják a Premier League-ben.