"Vannak még céljaim, nem adok fel semmit ezek közül"

Grózer György megnyerte a Monzával a CEV Kupát


Grózer György számára rendkívül sokat jelent, hogy 37 évesen megnyerte csapatával, az olasz Monzával a röplabda CEV Kupát.

A német-magyar kettős állampolgársággal rendelkező feladóátló az M1 aktuális csatornán kifejtette, bár mindkét mérkőzésen 3-0-ra győztek a francia Tours elleni fináléban, az eredmény csalóka, mert az ellenfél végig nagy erőbedobásra és magas koncentrációra késztette őket.

"Az első mérkőzésen jól ment a játék, a másodikon kevésbé, de igyekeztem támogatni a többieket. Nehéz lenne bárkit is kiemelni, igazi csapatmunka volt ez a diadal"
- fejtette ki Grózer.

A játékos hozzátette, a CEV Kupa-győzelem még hiányzott a karrierjéből - 2012-ben a lengyel Rzeszówval elveszítette a Dinamo Moszkva elleni finálét -, így nagyon sokat jelentett neki, hogy "adhatott egy puszit a trófeának".

A jövőjéről elmondta, a következő szezonban is a Monzát erősíti majd, ahol nagy megbecsülésnek örvend, a fiatal csapatban ráadásul egy kicsit edzőként is dolgozik.

"Vannak még céljaim, nem adok fel ezek közül semmit, túl jó fizikai állapotban vagyok ahhoz, hogy ne folytassam" - fogalmazott a 37 éves röplabdázó.

Grózernek a szerdai volt pályafutása harmadik nemzetközi sikere: 2014-ben az orosz Belgoroddal Bajnokok Ligáját és klubvilágbajnokságot nyert.

A játékos a Vasas SC utánpótlásában kezdett játszani, majd a Dunaferrben és a Kaposvárban szerepelt, 2002-ben igazolt Németországba. A 2000-es évek első felében többször pályára lépett a magyar válogatottban, de később úgy döntött, hogy a német színeket képviseli. Az Európa-ligában 2009-ben arany-, a 2017-es Európa-bajnokságon ezüst-, míg a 2014-es világbajnokságon bronzérmet szerzett.

Borítókép: Facebook.com/ Podáni István 

Videók