Két szakaszban készül az Eb-selejtezőre a magyar férfi röplabda-válogatott

Két szakaszban készül az augusztusi Európa-bajnoki selejtezőre a magyar férfi röplabda-válogatott, amelynek magja nem változott tavaly nyárhoz képest.


Ifjabb Nagy Péter szövetségi kapitány 24 fős bő keretet hirdetett, amelyből 14-16 játékos készülhet majd május 20-tól az első, hathetes etapban, amely "azoknak az egyéni, technikai és fizikai hiányosságoknak az orvoslásáról és fejlesztéséről fog szólni, amire szükség van".

"A bő névsorban olyan fiatalok is helyet kaptak, akik a szűk keretnek még vélhetően nem lesznek tagjai, számukra ez inkább iránymutatás, hogy a későbbiekben itt lehetnek. Ketten, Varga Péter és Szalai Kristóf érettségiznek, ők majd a szóbelik után csatlakoznak az edzésekhez" - mondta az MTI megkeresésére Nagy Péter. A szakember külön kiemelte Blázsovics Pétert: a múlt héten edzésen szívleállás miatt összeesett ütőjátékosra számított volna a keretben, azonban a történtek után jelenleg a röplabdázó felépülése a legfontosabb.

"A külföldön játszó, ezáltal rutinosabbnak számító játékosoknak vezérnek kell lenniük, éppen ezért örülök, hogy Keen Cameron a második félévre a magyar bajnokságnál magasabb színvonalú görög élvonalba tudott igazolni. Az is örömteli, hogy azok a fiatalok, akik egy idénnyel ezelőtt a klubjukban epizódszereplők voltak, a mostani szezont szinte kivétel nélkül végigjátszották" - jelentette ki Nagy Péter.

A szakember a felkészülés második szakaszáról azt mondta, akkor már a csapatgyakorlatok és a játékrendszer optimalizálása lesz a középpontban, és abban az időszakban már edzőmérkőzésekkel is készülnek majd az Eb-selejtezőre.

"Szerettünk volna az első etapban is rendezni egy felkészülési tornát, de azok a válogatottak, amelyek hozzánk hasonlóan nem indulnak az Európa-ligában, csak június közepén kezdik meg az edzőtáborozást, így nem vállaltak ilyesfajta elköteleződést. Valószínűleg a szerb U22-es válogatottal így is fogunk tudni játszani" - mondta Nagy, akinek keretéből többen érdekeltek lesznek a júliusi, hollandiai U22-es Európa-bajnokságon, és aki férfi szakágvezetőnként az utánpótlás-válogatottak szakmai munkáját is felügyeli.

 

A tréner kiemelte, hogy bár a fejlődés hosszú távú folyamat, idén "egyértelműen az Eb-selejtezőre hegyeznek ki mindent", ugyanakkor az európai ranglistán nyolcadik török válogatott a lehető legnehezebb ellenfél, melyet a kvalifikációban kaphattak.

"A dánok is ott voltak az előző kontinenstornán, és a válogatottjuk nagy része nemzetközi szinten is egész jónak számító külföldi csapatokban játszik. Ők is nagyon nehéz ellenfél lesznek, de jó és optimális felkészüléssel, ha minden összeáll, a csoport második helye elérhető lehet" - tekintett előre a selejtezőre a tréner.

A válogatott előbb május 20. és június 30. között készül Érden, majd két hét szünetet követően augusztus végéig edz újra együtt. Utóbbi szakaszban Ausztriával, Montenegróval és Svájccal is vív majd barátságos mérkőzéseket. Az Európa-bajnoki selejtezőben a magyarok idén augusztusban fogadják a dánokat és elutaznak Törökországba, míg jövő augusztusban a törökökkel hazai pályán, a dánokkal idegenben csapnak össze. A hét csoportból az elsők mellett az öt legjobb második jut ki a 2026-os, 24 csapatos, bolgár, finn, olasz és román közös rendezésű viadalra.

A férfiválogatott bő kerete:

  • centerek: Ambrus Bence (MÁV Előre Foxconn), Boldizsár Péter (Kecskeméti RC), Cziczlavicz Dávid (VRCK), Garan Bálint (VRCK), Kövessy Kristóf (Pénzügyőr SE), Tomanóczy Bálint (MÁV Előre Foxconn)
  • feladók: Keen Cameron (Athlos Orestiadas, görög), Mikuláss Koch Marcell (DEAC), Szabó Vilmos (MÁV Előre Foxconn), Tóth Kristóf (Pénzügyőr SE), Török Soma (Kecskeméti RC)
  • feladóátlók: Bibók Balázs (VRCK), Kecskeméti Bálint (Kecskeméti RC), Sebestyén Márton (MÁV Előre Foxconn), Varga Péter (Kecskeméti RC)
  • liberók: Bán Viktor (DEAC), Kiss Máté (VRCK), Takács Milán (MÁV Előre Foxconn), Török Zsombor (Kecskeméti RC)
  • ütők: Boa Szabolcs (MÁV Előre Foxconn), Bögöly Gábor (Fino Kaposvár), Horváth Kristóf (SK Aich/Dob, osztrák), Péter Benedek (VRCK), Szalai Kristóf (Pénzügyőr SE)

(Borítókép: Érd, 2023. június 10. A magyar válogatott tagjai a férfi röplabda ezüst divízió 3. fordulójában játszott Magyarország - Ausztria mérkőzés előtt az Érd Arénában 2023. június 10-én. MTI/Lakatos Péter)

Videók