A röpiválogatott célja változatan: bejutni a döntőbe!

Ifjabb Nagy Péter szövetségi kapitány szerint a szerdai, ciprusi 3-1-es elődöntős vereség ellenére sem változott a röplabda Európa-liga ezüst divíziójában szereplő magyar válogatott célja, a döntőbe jutás.


A szakember pénteken az MTI-nek elmondta, együttese nem várta megfelelő mentális felkészültséggel a mérkőzést, a találkozót megelőző edzéseken az alapjátékba becsúsztak olyan hibák, amelyek azt megelőzően nem voltak jellemzők.

"Hanyagságról, nemtörődömségről szó sem volt, inkább ezek a rontások mutatkoztak meg a mérkőzésen, ráadásul az sem segített, hogy Bibók Balázs megsérült az első szett végén" - jelentette ki Nagy, utalva a székesfehérvári feladóátló bokasérülésére. A szövetségi kapitány megjegyezte, a játékos pénteken (ma) megy MR-vizsgálatra, de a lába nem nézett ki túl jól, és mivel "nincsenek nagy csodák", úgy gondolja, rá már nem számíthat a sorozatban. Várhatóan visszatérhet ugyanakkor a csapatba a békéscsabai visszavágón a center Ambrus Bence, aki betegség miatt nem léphetett pályára az első mérkőzésen.

"A szerdai összecsapás kulcsa a harmadik játszma volt, amikor nagy hátrányról ugyan fordítottunk, de végjátékban nem tudtuk lezárni a szettet. Hiszem, hogy az lélektanilag átbillentett volna bennünket ezen a furcsa meccsen, de az elvesztett felvonás rányomta a bélyegét a folytatásra" - fogalmazott Nagy Péter.

A tavaly decemberben kinevezett kapitánynak ez volt az első veresége tétmérkőzésen a válogatott kispadján. Ennek kapcsán arról beszélt, a játékosokkal leültek és megbeszélték a történteket, és megegyeztek abban, vissza kell térniük az eddigiekhez, el kell felejteniük a Cipruson történteket.

"Amit a srácok tudnak, annak elégnek kell lennie a továbbjutáshoz. A saját játékunkat kell hozni, precízen kell röplabdáznunk, de nincs szükség extrára vagy földönkívüli teljesítményre. Nyilván nem vagyunk könnyű helyzetben, mert nem elég, hogy 3-0-ra vagy 3-1-re kell győznünk, még az aranyszettet is meg kell nyernünk" - tekintett előre a szombati találkozóra a szakember.

Nagy kiemelte, kielemezték a kint történteket, és azt, hogy miért volt "egyoldalú" a csapat, Keen Cameron feladóval külön is átbeszélte a teendőket, hogy a visszavágón ne csak négyes helyen támadjon a magyar csapat, ne legyen ennyire kiismerhető a játéka.

"Mindenki tanult a vereségből és megértette, hogy főleg itt, a felkészülés vége felé már nincs könnyű mérkőzés, mozgósítani kell a maradék mentális erőt. A célunk ugyanakkor nem változott, szeretnénk döntőt játszani, hiszem, hogy képes rá a csapat. Most jött el az ideje annak, hogy a válogatott megmutassa a karakterét" - fogalmazott a tréner.

A Magyarország-Ciprus találkozó szombaton 18 órakor kezdődik a békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a találkozót az m4sport.hu élőben közvetíti.

A másik elődöntőben a lettek két 3-0-s győzelemmel búcsúztatták az osztrákokat.

Amennyiben a nemzeti csapat bejut a fináléba, a döntő meccseit jövő csütörtökön hazai környezetben, majd vasárnap idegenben játssza.

Borítókép: Honvolley/Facebook

Videók