Nemzetközi labdarúgás

Ronaldo már nem mindig képes sorsdöntő mérkőzéseket eldönteni

 

Úgy tűnik Cristiano Ronaldo tényleg megbánta, hogy 2018 nyarán elhagyta a Real Madridot az olasz Juventus kedvéért, amit először azzal indokolt, hogy új kihívás inspirálta, de aztán kiderült, hogy megharagudott a spanyol klub elnökére, Florentino Pérezre, mert nem emelt a fizetésén, és nem állt ki mellette az adócsalási ügyben.

A portugál klasszis hiába nyert a Juventussal bajnoki címet, olasz szuperkupát, és a szezon legjobb játékosának is megválasztották az előző idényben, mégsem lehet teljesen elégedett. A Bajnokok Ligájában csak a negyeddöntőig meneteltek, amely ebben a szezonban látványosan szenved Maurizio Sarri irányítása alatt. A támadónak sem úgy megy jelenleg, hiszen 17 mérkőzésen nyolc gólja és két gólpassza van.

Az elmúlt hónapokban egyre több kritika éri a portugál klasszis Cristiano Ronaldót Az idei évben mondhatni esélye sem volt megnyerni az Aranylabdát Virgil van Dijk és Lionel Messi mellett, ami annak is betudható, hogy a Juventus nem rendeli alá a játékát annak, hogy ő eredményes legyen, míg ezt a Királyi Gárda megtette.

Spanyol hírek szerint az ötszörös Aranylabdás egykori csapattársainak mondta el bánatát. Bár nyilvánosan valószínűleg soha nem fogja beismerni, de a társainak állítólag úgy fogalmazott, ha a Real Madrid játékosa maradt volna, akár ő is megnyerhette volna a legutóbbi két Aranylabda kiírást.

Ronaldo februárban lesz 35 éves, és minden bizonnyal már pályafutása utolsó éveiben jár. Amennyiben így folytatja, az egyéni elismerésektől egyre távolabb kerülhet.

Ezt látva Fabio Capello is elmondta a véleményét: „Az az igazság, hogy a Juve van olyan jó csapat, hogy nélküle is nyerjen. Ronaldo már nem mindig képes eldönteni mérkőzéseket. Valami megváltozott nála. Ez már nem ugyanaz a Cristiano, aki a Real Madridban futballozott.”

Tény, hogy Ronaldo elszámolta magát, amikor úgy távozott Madridból, hogy ő majd BL-győzelemhez vezeti a Juventust. Nagy kérdés, hogy kinek van nagyobb szüksége a másikra. Ha maradt volna Spanyolországban továbbra is egy legendaként kezelnék, s lehet, hogy még két Aranylabdával büszkélkedhetne, ahelyett, hogy szenvedne. 33 évesen váltott egy új bajnokságba, mások ilyenkor már a levezetésen gondolkodnának, ő mégis nagyot akart húzni, de úgy tűnik túl nagy fába vágta a fejszéjét. A Juventus már nem építhet egy 35 éves focistára, attól függetlenül sem, hogy fiatalokat megszégyenítő teljesítmény tőle az a szint, amit napról-napra mutat.
 

Forrás: ABC.es

Borítókép: David Aliaga/NurPhoto via Getty Images