Magyar foci

Rodenbücher szerint semmit nem ér a szép gólja

“Nem találtuk a ritmust ezúttal, nem tudtuk annyira kisegíteni egymást ezen a meccsen, ahogy a korábbiakon. Az első félidő első felében fölénk kerekedett a hazai csapat, de aztán érzésem szerint átvettük az irányítást, igaz ez helyzetekben, gólokban nem mutatkozott meg. A másodikban a kiállítás után már megvolt erre az esélyünk, egyenlítettünk is, majd pedig elkezdtük nagyon erőltetni a győzelmet. Nem azt mondom, hogy ez baj, de végső esetben a döntetlen sem lett volna rossz eredmény Debrecenben. Itt már túlzottan is erőltettük azt, hogy valaki bevigye a győztes találatot, ez pedig hibákat szült. Sajnálom, hogy így sikerült a meccs. Ami a gólomat illeti: egy nagyon jól eltalált lövés volt, egy csúsztatás után ballal kilőttem a sarkot, de így igazából semmit nem ért.” – nyilatkozta Rodenbücher klubja hivatalos honlapjának.

(Forrás, Fotó:ftc.hu)