Lewandowski elképesztő ajánlata: évi 100 millió eurót kínáltak a támadónak – sajtóhír

A Barcelona gólvágója a legfrissebb sajtóértesülések alapján évi 100 millió eurós ajánlatot kapott a nyáron Szaúd-Arábiából.
A nyár egyik legnagyobb átigazolási pletykája Robert Lewandowski körül forgott.
A lengyel klasszis szerződése 2026 júniusáig érvényes a katalánoknál, valamint az opciós záradéknak köszönhetően újabb egy évvel megtoldható. A játékos visszautasította a távozásáról szóló szóbeszédeket, és megerősítette, hogy kizárólag a Barcelonában akar maradni, és kitöltené jelenlegi kontraktusát.
„Számomra ez nem kérdés. Maradok. Jelenleg csak a Barcelona jár a fejemben. A csapatunk jövőre még erősebb lesz” – mondta korábban.
Lewandowski a hírek szerit komoly hűségről tett tanúbizonyságot, hiszen a Közel-Keletről érkező sajtóinformációk szerint augusztusban évi 100 millió eurós fizetést utasított vissza.
A játékos ügynöke, Pini Zahavi megerősítette a híreket, a helyi 365scoresarabic portál pedig nyilvánosságra hozta a két érintett klub nevét.
Az Al-Hilal és a Cristiano Ronaldót is foglalkoztató Al Nassr egy befektetési alapon keresztül kereste meg a lengyel képviselőit, hogy felmérjék, mennyire nyitott a támadó egy esetleges klubváltásra.
Zahaviék gyorsan jelezték, hogy a gólgépnek nem áll szándékában távozni a nyáron, de nyitva hagyták az ajtót, és a lehetőség 2026-ban újra felmerülhet.
Az elkövetkező hónapokban Lewandowski terveiben vélhetően nem lesz változás: sérüléséből visszatérve ismét formába akar kerülni, mind klubjában, mind a válogatottban.
Eltökélt, hogy újabb trófeákat nyerjen a Barcelonával – potenciálisan negyedik és egyben utolsó szezonjában – és kivezeti Lengyelországot a következő világbajnokságra.
Robert Lewandowski egyértelműen bizonyította lojalitását a gránátvörös-kékekhez. Noha nyáron elképesztő, évi 100 millió eurós szaúdi ajánlatot kapott, visszautasította azt, és teljes figyelmét klubjára és a válogatottra fordítja.