Rivális vinné a Barca kegyvesztettjeit

A Barcelona pénzügyi mozgásterének bővítése érdekében két játékosától is hajlandó megválni – ráadásul nem kizárt, hogy mindketten a katalán ellenlábas Girona együttesénél folytatják.
Decóék továbbra is kénytelenek játékoseladásokkal előteremteni a szükséges forrásokat a nyári céljok eléréséhez.
Az utóbbi hetekben Ansu Fati és Alex Valle már elhagyta a gigászt, Pablo Torre pedig 5 millió euróért a Mallorcához szerződik. Kedden újabb két labdarúgó távozása kezdett körvonalazódni.
Oriol Romeu az előző idényt kölcsönben töltötte a Gironánál, és bár a Míchel-csapat nem élt vásárlási opciójával, a középpályás visszatérése ismét napirendre került.
A rutinos játékos számára nem maradt hely a gránátvörös-kékek keretben, így egy évvel szerződése lejárta előtt szinte biztosra vehető a klubváltása.
Nem csak a korábbi Chelsea-játékos érkezhet a Montilivibe: Pau Víctor jövője szintén bizonytalan Barcelonában.
A fiatalért körülbelül 5 millió eurót remél a Barcelona, de esetében egy kölcsönadás sem zárható ki. Az ő kontraktusa 2029 nyaráig szól a csapattal, így vele türelmesebb is lehet a vezetőség.
A Girona a pocsék idény után kénytelen megerősíteni keretét – ráadásul két alapemberét is elveszítheti: Miguel Gutíerrez iránt az AC Milan érdeklődik, Arnau Martínezért pedig a West Ham United jelentkezett be.