Spanyol foci

Rivaldo üzent a kritikusoknak: „A Barca szenved, de…”

Kép forrása: Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto via Getty Images

Egyelőre a szezon elején nem volt túl meggyőző a Barcelona. Egyik győzelmük sem volt igazán magabiztos, legutóbb pedig majdnem kikaptak.

A Barcelona három forduló után hét ponttal áll a La Ligában, ám a teljesítmény messze nem győzte meg a szurkolókat. A Hansi Flick vezette csapat eddig egy kilenc emberrel felálló ellenfelet győzött le, egyszer kétgólos hátrányból kellett mentenie, legutóbb pedig csak döntetlenre volt képes.

A katalánok új edzője állítólag rendkívül elégedetlen a hozzáállással és a motiváció hiányával, ám a klub korábbi klasszisa, Rivaldo higgadtabban látja a helyzetet.

„Az első három meccs nehéz volt, és bár hét pontból hetet begyűjtöttek, a játék nem győzte meg a szurkolókat” mondta a brazil legenda a SPORT-nak.

Rivaldo szerint ugyan valóban van tér a fejlődésre, de a keret ereje vitathatatlan:

„Ez a csapat elég erős ahhoz, hogy harcban legyen minden sorozat megnyeréséért.”

A 1999-es Aranylabdás szerint a szurkolóknak türelmesnek kell lenniük, mert a nagy sorozatok rajtja – így a Bajnokok Ligája – új impulzusokat hoz majd.

„A szezon még nagyon korai szakaszában járunk. Amikor beindulnak a nagy sorozatok, a kép változni fog. A Barcelona hozzászokott a nyomáshoz és a kritikához, ez nem probléma a klub számára” – fogalmazott Rivaldo.

Újabb csapás érte a Barcelona védelmét