Egyéb sportok

Risztovot fejbeverték, de őt zárták ki Shanghajban

""

A magyar úszónőnek hivatalosan szabálytalankodás miatt mutatták fel a diszkvalifikálását jelző piros zászlót valamivel a féltáv megtétele után, így nem végezhetett a legjobb tíz között, ami pedig automatikusan olimpiai kvótát ért volna számára a jövő nyári londoni ötkarikás játékokra.

Risztov a magyar idő szerint kedd hajnalban rendezett viadalon 2 és fél kilométernél a 2-3. pozícióban úszott az 56 indulót számláló mezőnyben, s 5 kilométernél is kedvező volt a helyzete, hiszen a 3-5. helyen haladt, amikor az ecuadori versenybíró jelzésére kizárták.

A mellettem úszó ausztrál Melissa Gorman, miután sárga zászlós figyelmeztetést kapott, eljátszotta, hogy visszahúztam, holott ő volt az, aki előtte többször is fejbe vert – nyilatkozta az esetről utóbb a Magyar Rádiónak a debreceniek kiválósága. – Én olimpiai kvótáért jöttem ide, sőt titokban az éremben is bíztam, egy évi munkámat tették most igazságtalanul tönkre. Remélem, a jövő héten, a medencés versenyen több szerencsém lesz, és 1500 méteren tudok valami nagyot alkotni.”

""

Risztov Éva sétál ki a mólón miután kizárták a 10 km-es hosszútávúszás versenyéből Sanghajban a 14. FINA világbajnokságon. (Fotó: Kovács Anikó / MTI)

Risztov Éva (Hódmezővásárhely, 1985. augusztus 30.) háromszoros világbajnoki ezüstérmes, ötszörös Európa-bajnoki ezüstérmes, hatszoros rövidpályás Európa-bajnok, hétszeres ifjúsági Európa-bajnok, ötvenszeres felnőtt magyar bajnok, felnőtt országos csúcstartó 400 m, 800 m és 1500 m gyorson, volt rövid pályás Európa-csúcstartó 800 m gyorson. 2005-ös visszavonulásáig az egyik  legjobb magyar női úszó volt.

2009-ben ismét edzésbe állt hosszútávú úszásban. 2010-ben megnyerte első 10 km-es hosszútávúszó versenyét az olaszországi San Felice Circeóban és első 5 km-es versenyét is a törökországi Kocaeliben. 2011-ben folytatta sikeres hosszútávúszó karrierjét a mexikói Cancúnban ezüstérmet szerzett a 10 km-es Világ-kupa versenyen. 2011-ben a pozsonyi viadalon 1500 méteren megjavította az országos csúcsát, 800-on az olimpiai A szintnél jobb eredményt ért el, s így teljesítette a londoni olimpiai részvétel feltételét. 2011. júniusában a debreceni országos bajnokságon sok év után ismét országos bajnoki címet szerzett három számban is: 400 méter, 800 méter és 1500 méter gyors úszásban.

Sport365.hu / MTI