Egyéb sportok

Risztov szétesett, Olasz remekelt a Vízes-vb 10 km-es számában

""

A 27 éves Risztov, a Debreceni Sportcentrum sportolója – aki medencében, 1500 méter gyorson is indul a vb-n – akárcsak Londonban, most is gyorsan az élre állt, és az első körben végig vezetett. A 19 esztendős Olasz ekkor az 51 tagú mezőny 30. helyén úszott.

Risztov – 2012 legjobb magyar női sportolója, akit a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) a világ legjobb nyíltvízi úszójának választott tavaly – a második kör végén, azaz féltávnál is az élen haladt, és a mezőny szorosan követte.

""

A magyar egészen hét kilométerig vezetett, ezután azonban fokozatosan visszaesett, egészen a 9. helyre. Eközben Olasz Anna, aki szombaton, öt kilométeren 12. lett, egyre erőteljesebben jött föl az élbolyhoz, és az utolsó kör előtt már a 13. helyen úszott.

A hajrát a szegedi Haász SZUE úszója, az élete első felnőtt vb-jén szereplő Olasz Anna bírta jobban, és kevéssel csúszott le a dobogóról. Risztov Évának pedig be kellett érnie a kilencedik helyezéssel.

 ÚSZÁS
Nyíltvízi úszás, női 10 km, eredmények:
1. Poliana Okimoto (Brazília) 1:58:19.2 ó
2. Ana Marcela Cunha (Brazília) 1:58:19.5
3. Angela Maurer (Németország) 1:58:20.2
…5. Olasz Anna 1:58:22.4
…9. Risztov Éva 1:58:23.4